Orvosmeteo: borús idő és kettős front borzolja a kedélyeket

Az allergiások tünetei enyhülhettek az eső miatt, a kettős fronthatás mégis sokaknál okozhat kellemetlenséget.

A szerdai napunk sem a napsütősről fog szólni, a Kiderül előrejelzése szerint borongós időre és helyenként csapadékra is számíthatunk. Emellett napközben kettős fronthatás okozhat kellemetlenségeket sokaknál.  

Napközben a felhőzet hazánk délkeleti, keleti részén is szakadozik, arrafelé rövidebb, másutt hosszabb időre is kisüthet a nap. Elsősorban a Salgótarján-Szeged vonal szélesebb sávjában, valamint a Dunántúl nyugati és északi tájain alakulhatnak ki a déli óráktól záporok, jégdara záporok, amelyeket villámlás, dörgés is kísérhet. A hegyekben hózápor is lehet. Az északi, északnyugati szelet az ország nyugati felén élénk, néhol erős lökések kísérik. Emellett záporok, zivatarok környezetében is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 6 és 11 fok közé hűl le a levegő.

Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd. Emiatt sokaknál jelentkezhetnek majd kellemetlen panaszok: fejfájás, migrén léphet fel, illetve a görcsös panaszok is felerősödhetnek. A pollenkoncentráció a csapadékos területeken némileg lecsökkent, így az allergiások tünetei enyhülhetnek. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

Tovább szakadozik, csökken a felhőzet, és a reggeli, kora délelőtti órákban a keleti és a déli tájakon is megszűnik a csapadék. A nap további részében mindenütt napos, gyengén felhős időre van kilátás, zápornak már kicsi az esélye. Az északnyugati, nyugati szél élénk, néhol erős lesz.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű. Késő estére 17 és 24 fok közé hűl le a levegő. Kedden az átvonuló hidegfront mögött még sokaknál jelentkezhetnek kellemetlen panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!