Harmincöt felett figyelni kell!

A csontritkulást ma már remekül lehet és kell is kezelni, hiszen súlyos csonttöréseket lehet ezzel megelőzni. A csontanyagcserébe mindig a porózus csontok kialakulásának okától függően kell beavatkozni, a legjobb eredmény így érhető el.

A csontritkulást ma már remekül lehet és kell is kezelni, hiszen súlyos csonttöréseket lehet ezzel megelőzni. A csontanyagcserébe mindig a porózus csontok kialakulásának okától függően kell beavatkozni, a legjobb eredmény így érhető el.

Természetes, hogy a csontok idősebb korban lassan veszítenek tömegükből. Ez a folyamat harmincöt éves kor után kezdődik el, ekkor kezd a csontépítő és csontfalósejtek működésének egyensúlya a leépülés felé billenni, melynek eredménye, hogy az emberek 70 éves korukra elvesztik csonttömegük 30 százalékát. A csontvesztés akkor válik kórossá, ha rohamosan és a normálisnál nagyobb mértékben következik be: ekkor már csontritkulásról beszélünk. Kivédése, megelőzése és gyógyítása nem egyszerű, de lehetséges. Ebben a tudatos táplálkozás, a kellő mennyiségű D-vitamin, kalcium és fluorid bevitele, a savasító ételek kerülése, a rendszeres testmozgás egyaránt segít, de bizonyos esetekben, főként öröklött hajlamnál és előrehaladott betegségnél a gyógyszerek alkalmazása nem kerülhető el.

A csontanyagcsere-folyamatokat a kalcitonin és az egyéb hormonterápiák mindenképpen jó irányba befolyásolják. Előbbi olyan emberi hormon, amely megfékezi a csontszövet leépülését, és ugyan konkrétan acsonttörésekgyakoriságát nem csökkenti, de például a gerincfájdalmakat mindenképpen enyhíti. A női nemi hormonok, az ösztrogének a változókorral összefüggő csontritkulásos folyamatok enyhítésére alkalmasak. Viszont a már lecsökkent csonttömeget ezek sem tudják újra megnövelni, így inkább csak akkor alkalmazzák őket, ha valakinél már nagy a törési kockázat.


csontritkulas_3

Infúzióval még egyszerűbb

Maga acsontritkulásma már több hatékony gyógyszerrel is kezelhető. Ilyenek azok a biszfoszfonátok, amelyek növelik a csontsűrűséget, és egyben csökkentik a törésveszélyt. Ezek nélkül a csontritkulásos betegek esetében másfél-kétszeres a törésveszély. A tabletta formában szedhető készítményeket naponta, hetente vagy havonta kell bevenni, hatékonyságuk pedig csak akkor csökken, ha a betegek nem az előírtaknak megfelelően alkalmazzák őket. Mivel a tapasztalat azt mutatja, hogy sajnos a betegek fele nem tartja be a pontos terápiát, a kutatók egyszerűbb megoldást is kifejlesztettek: vannak már olyan szerek, amelyek évente 1-2 alkalommal, infúziós formában is adhatók.


Aktív védelem

A csontritkulás kezeléséhez használt gyógyszerek hatóanyagai a csontfelszíneken felhalmozódva mintegy elzárják a csontot a csontfalósejtek támadása elől, így védik meg azt a leépüléstől. Emellett csökkentik a csontritkulásos fájdalmakat is. A kezelés hatékonyságához szükséges az is, hogy az érintettek a napi megfelelő kalcium- és D-vitaminbevitelről is gondoskodjanak, megfelelően táplálkozzanak, mozogjanak, elegendő időt töltsenek friss levegőn, érje őket a nap.

Minderre megéri figyelni, mert azt már több ezer betegen végzett tanulmányok bizonyítják, hogy a megfelelő életmóddal kiegészített kezelésnek köszönhetően sokkal kisebb eséllyel törnek el a csontok. A kellő terápiát megkapó betegek csontja a kezelés megkezdését követő három évben már 70 százalékkal kisebb eséllyel törik, és még a legveszélyesebbnek számítócombnyaktörésis 40 százalékkal kisebb eséllyel következik be, mint azoknál, akik nem kapnak korszerű kezelést.

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait