Rúzsa Magdi és Király Viktor nem sajnálja az időt a jótékonykodásra

Énekes TEGY nagykövetek látogatták meg az Egyesített Szent István és Szent László kórházban kezelt daganatos beteg gyerekeket. A látogatásra Tegyünk Együtt a Gyermekekért program keretein belül került sor.

Az idén november 4-ig tartó kezdeményezés során eddig már 6.037.080 forint gyűlt össze a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat számára, amit idén elsősorban a gyerekek és családjuk lelki rehabilitációjára fordítanak.
Népszerű énekesek csempésztek vidámságot a Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályán kezelt gyerekek hétköznapjaiba. Rúzsa Magdi és Király Viktor a Tegyünk Együtt a Gyermekekért program nagyköveteiként látogatták meg az osztályokon kezelt gyermekeket. "Sok emberen csak úgy átmegy ez a hír, átsiklik a fülén és nem gondolnak bele, hogy mennyire nehéz küzdeni ezekkel a betegségekkel, különösen a gyerekeknek" - mondta Rúzsa Magdi, aki első alkalommal látogatott el a Szent László klinikára.

Király Viktor visszatérő vendégnek számít az osztályokon, a gyerekek idén is nagy lelkesedéssel fogadták. "Minden alkalommal megráz bennünket a klinikán kezelt gyermekekkel való találkozás; a korábban hatalmasnak tűnő személyes problémák is átértékelődnek az ilyen események után" - mondta Viktor. "Mivel sajnos a családomban is volt hasonló megbetegedés, ezért kötelességemnek érzem odaállni egy olyan program mellé, amely ilyen mértékben segíti a gyermekek rehabilitációját" - tette hozzá a TEGY program tiszteletbeli nagykövete.



A Szent László kórház különleges osztályai

"A csontvelő-transzplantáció az orvostudomány egyik csúcstechnológiája; egy igen komoly beavatkozás, ami tartós, hónapokig tartó kórházi kezeléssel és sajnos komoly halálozással is járhat" - mondta dr. Kriván Gergely osztályvezető főorvos. "A beavatkozás a betegek és a szülők számára egyaránt nagy lelki és fizikai stresszt jelent, ezért a gyerekek által különösen szeretett hírességek látogatása sokat jelent az osztály lakóinak" - tette hozzá a főorvos.

Az osztályokon gyermekbetegek autológ és allogén transzplantációját végzik, családi és idegen donorral; csontvelői, perifériás és köldökvér őssejt graftok felhasználásával. Betegek az egész ország területéről, de kiemelten Budapestről, valamint Közép-, Dél- és Nyugat-Magyarországról érkeznek az osztályokra.

A látogatásra a Danone Kft. Tegyünk Együtt a Gyermekekért programjának keretein belül került sor. A program során idén eddig már 6.037.080 forint gyűlt össze a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat számára. Az összeg legnagyobb részét idén a gyerekek és családtagjaik lelki rehabilitációjára fordítják.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+10, +17 °C
Minimum:
0, +7 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a ködfoltok zsugorodnak, feloszlanak, a napsütés hatására gyorsan melegszik a levegő.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag