Érdekes interjúösszeállítást közöl a Telex az aszexualitás jelenségéről. Az utóbbi években már sokat lehet olvasni arról a jelenségről, amikor valaki nem érez szexuális vonzalmat. Bár mint Desmond Morris felvetette Az emberállat című könyvében, valójában nem azt kéne kutatni, hogy miért nem szexel valaki, hanem azt, hogy miért igen. Hiszen az eredeti biológiai drive az utódnemzésről szól, ma már azonban ritkán akarnak az emberek két-három gyermeknél többet – vagyis elegendő volna néhány sikeres együttlét (ha csak a biológiai szintet nézzük). Más kérdés persze, hogy az emberiség „megtanulta” kihasználni a kellemes érzést, ami a gyermeknemzéssel együtt jár. Ahhoz viszont még aszexuálisnak sem kell lenni, hogy észrevegyük: mintha átestünk volna a ló túloldalára. Persze, a szex az emberi fajnál nem csupán (sőt főként nem) a gyermeknemzésről szól, ugyanakkor elképesztő, hogy mennyire túlszexualizált világban élünk – néha olyan érzésünk van, mintha már minden erről szólna (és sajnos rengeteg agresszió is ebből származik a társadalmunkban).
Szóval annyira talán nem is extrém gondolkodni a dolgon, hogy valójában
miért szexelünk, vagy miért annyit, amennyit. Biztos, hogy ennyire és így van rá
szükségünk, vagy csupán igyekszünk megfelelni valamilyen általánosan elfogadott
„egészséges”, „normális” képnek? (Vagy épp aktuális partnerünknek.)
Az aszexuálisok nem kívánnak megfelelni senkinek, és szerencsére néhányan közülük ma már szégyellni sem hajlandóak az átlagtól eltérő viselkedésüket, önazonosságukat. A Telex cikkében most négy ember vállalja fel a gondolatait, önmagát, és mesél arról, milyen az élet akkor, ha nem központi kérdés a hódítás, a szex, de akár a mindenáron való szerelem hajszolása sem.
Egyikük tradicionális párkapcsolatban él, másikuk aromantikus, van, aki szexuális életet él és van, aki ezt soha nem tudná elképzelni. Ahogy a cikk hangsúlyozza: nincs „tipikus aszexuális”, ahogy nincs tipikus szexuális életet élő ember sem.
„Sokan mondják, hogy nem vagyunk emberiek – de akkor ez azt jelentené, hogy az tesz minket emberré, hogy szexelünk. De az állatok is szexelnek! Inkább az kéne, hogy emberré tegyen minket, hogy el tudjuk dönteni, szeretnénk-e szexelni, vagy nem. Ne pedig csak ösztönösen csináljuk” – érvel a huszonnégy éves Anett.
„Azt, hogy mi az, ami taszító a szexben, logikailag nehéz megmagyarázni – mondja a harmincéves Petra. Nálam szerintem egy fontos eleme az undornak az, hogy nagyon erős averzióim vannak azzal szemben, hogy idegen tárgyak kerüljenek a testnyílásaimba. Még a fogkefét is be tudom dugni olyan mélyen a számba, hogy attól hányingerem legyen, de például kontaktlencsém is azért nem volt soha, mert hasonlóan érzek azzal kapcsolatban, hogy egy darab műanyag legyen a szememben. Még a bedugós fülhallgatókat se szeretem.”
„A szex nem játszik annyira fontos szerepet egy párkapcsolatban, mint ahogy sokan gondolják, vagy legalábbis nem mindenkinek, így nem mondanám, hogy ez olyan nagyon mássá teszi a mi kapcsolatunkat. Sokféle (pár)kapcsolat létezik, mindegyik szép és megvannak a maga értékei. Ahogy minden ember, mi, aszexek is sokfélék vagyunk, de mi is a társadalom részei vagyunk” – hangsúlyozza a harmincegy éves András.
A huszonkét éves Lili külföldön képzeli el a jövőjét: „Bizonytalan vagyok azzal kapcsolatban, hogy a jövőben milyen lesz az aszexualitás megítélése, de úgy gondolom, hogy hasonló lesz az elfogadottsága, mint az egyéb szexuális irányultságoké. A saját jövőm külföldön képzelem el, de nem az aszexualitásom miatt. Arra számítok, hogy külföldön is hasonlóan viszonyulnak majd hozzám a hétköznapi interakciók szintjén, mint itt. Azaz hogy főként megkérdőjeleznek majd, nem tudnak nagyon hova tenni, de nem szólnak bele az életembe.”
A további vallomásokat IDE KATTINTVA olvashatod.
