A fülbemászó dallamoktól így lehet megszabadulni

Az emberek túlnyomó többségével rendszeresen előfordul, hogy akár órákon keresztül akaratlanul is újra és újra csak ugyanazt az egy dalt hallja ismétlődni a fejében. Az esetek egy részében ez kifejezetten bosszantóvá válik, illetve ritkán súlyos egészségügyi problémák tünete is lehet.

Tudta? Az emberek egy része képes megfeszíteni egy izmot a fülében, ami így robajló hangot idéz elő. Részletek itt.

Magyarul dallamtapadás, angol nyelvterületen inkább fülféreg (earworm), tudományos körökben pedig elsősorban önkéntelen vagy intruzív zenei képzelgés - megannyi elnevezés, de a jelentésük azonos, egyszersmind sokak számára jól ismert: időről időre előfordul, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk kiverni a fejünkből egy-egy dalt, dalrészletet. Mint azt Srini Pillay pszichiáter és agykutató a Harvard Egyetem honlapján megjelent cikkében írja , egyes felmérések szerint a nyugati világban az emberek akár 98 százaléka is rendszeresen tapasztal hasonlót, mindazonáltal ez többnyire, az esetek durván kétharmadában inkább pozitív vagy közömbös élmény, mintsem zavaró lenne. A jó hír pedig, hogy ha mégis meg szeretnénk szabadulni a szünet nélkül ismétlődő dallamoktól, néhány egyszerű trükk hatékony megoldást kínálhat.

A dallamtapadás sokszor kifejezetten örömteli, pozitív élmény
A dallamtapadás sokszor kifejezetten örömteli, pozitív élmény. Fotó: Getty Images

Mely dalok ragadhatnak meg a fejünkben?

Ismert, hogy egyes dalok fülbemászóbbak másoknál. Egy nemzetközi kutatócsapat Kelly Jakubowski zenei pszichológus vezetésével 2017-ben közzétett egy tanulmányt a témában, arra a következtetésre jutva, hogy a dallamtapadást leginkább megalapozó számok rendszerint gyors üteműek, dallamkontúrjuk egyszerű. Ezzel együtt egyediséget is kell képviselniük, hogy megjegyezhetőek legyenek, például azáltal, hogy szokatlan ugrásokat vagy ismétléseket tartalmaz a dallamuk. És hogy mit jelent ez a gyakorlatban? Vizsgálataik során a kutatók háromezer résztvevő személyes tapasztalatait rögzítették az Egyesült Királyságban. A 2010 és 2013 között zajlott felmérésből pedig egyszersmind az is kiderült, hogy a leginkább fülbemászó dal Lady Gaga Bad Romance című száma volt a britek körében akkortájt, megelőzve a dobogón Kylie Minogue Can't Get You Out Of My Head és a Journey rockbanda Don't Stop Believing című slágerét.

Általánosságban elmondható, hogy a fejünkben megragadó dallamok olyan agyi hálózatok működésére támaszkodhatnak, amelyek egyaránt kiterjednek az észlelésre, érzelemszabályozásra, emlékezésre és a spontán gondolatok kialakulására. A jelenséget jellemzően az adott dal hallgatása idézi elő, de akár abban az esetben is váratlanul előbukkanhat egy dal az emlékeinkből, ha csak éppen jól érezzük magunkat, esetleg álmodozó vagy nosztalgikus hangulatba kerülünk. Kiválthatja ezt továbbá fokozott mentális stressz is, mintha csak agyunk egyfajta menedéket keresve belekapaszkodna egy ismétlődő ötletbe. Ismert az is, hogy a zeneileg képzett emberek fogékonyabbak a dallamtapadásra, ahogy gyakrabban tapasztalnak hasonlót azok is, akik kényszerbetegséggel (obszesszív-kompulzív zavar, OCD) vagy neurotikus személyiségvonással küzdenek. Szintén könnyen eshetnek a fülbemászó dalok csapdájába, akik alapvetően nyitottabbak az újdonságok, új élmények iránt.

A dallamtapadás előnyei és hátrányai

Érdemes megemlíteni, hogy a zenének akad egy sajátossága, amely nagyban segíti, hogy időről időre átvegye az irányítást elménk felett. Ellentétben ugyanis például a hétköznapi beszéddel, a zenének szerves része az ismétlés. Gondoljunk csak bele: milyen furcsa lenne, ha az emberek kórusban ismételgetnék saját magukat beszélgetés közben, igaz? Valójában az élő beszédben előforduló ismétléseket többnyire gyerekes viselkedéssel vagy akár elmebajjal hozzuk összefüggésbe, miközben a zene esetében egyenesen élvezetet nyújt, ha az ismétlés révén mind jobban megértjük az általa közvetített üzenetet. Ráadásul kutatások igazolják, hogy minden alkalommal, amikor egy dalban megismétlődnek bizonyos részletek, valamelyest mást hallunk, mint korábban. Voltaképpen ez is egyfajta tanulás, ami pozitív megvilágításba helyezheti a dallamtapadást. Végezetül azt is fontos számításba venni, hogy a dallamtapadás a spontán gondolkodás egy formája. Márpedig elménk szabadjára engedése többféle előnnyel is járhat, hiszen a többi között hozzájárul a tiszta gondolkodáshoz és a kreativitáshoz egyaránt.

A pszichiáter szerint azonban nem minden dallamtapadás tekinthető jóindulatúnak. Mint ugye említettük, a jelenség olykor OCD-hez vagy pszichotikus zavarokhoz társul, de jelentkezhet migrénhez vagy az epilepszia szokatlanabb megjelenési formáihoz kapcsolódva, valamint hallási illúzióként is, amikor az érintettek azután is hosszasan hallanak még egy hangot, hogy az valójában már nem hallható. A tartós, több mint egy napig érzékelhető dallamtapadás pedig különböző betegségek tünete lehet, mint a stroke vagy egy agyi áttéteket képező daganat. Ezzel együtt az esetek zömében teljesen ártalmatlan, legfeljebb bosszantó jelenségről van szó.

Hogyan szabadulhatunk meg a dallamtapadástól?

A témában megjelent tanulmányok szerint a legrosszabb, amit tehetünk, hogy megpróbálunk erőnek erejével küzdeni a gondolatainkban szüntelenül zakatoló dallamok ellen. Hiába próbáljuk meg ugyanis teljesen kizárni, agyunk továbbra is folytatni fogja a lejátszást. Célravezetőbb megközelítés lehet, ha inkább beletörődünk, sőt, akár engedjük, hogy magával ragadjon minket a helyzet. Ha tehetjük, hallgassuk meg az adott dalt, mert egyes feltételezések szerint a dallamtapadás azért is alakulhat ki, mivel csupán a dal egy bizonyos részét tudjuk felidézni emlékeinkből. Éppen ezért, ha elejétől a végéig újra meghallgatjuk, úgy talán sikerülhet megszüntetnünk a problémát. Hasznos lehet az is, ha egy másik dalt hallgatva igyekszünk elterelni figyelmünket. Előfordulhat persze, hogy éppen nincs lehetőségünk leülni egy zenelejátszó elé. Ilyenkor leginkább azzal segíthetünk magunkon, ha nem rágódunk a dallamtapadáson, nem bosszantjuk magunkat rajta, és hagyjuk, hogy magától megszűnjön idővel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +9 °C
Minimum: +2 °C

Többnyire erősen felhős, északkeleten nagyobb területen borult idő várható, de máshol, tartósabban az ország középső, északnyugat-délkelet tengelyének szélesebb sávjában szakadozott lesz a felhőzet. Helyenként - nagyobb eséllyel a Dunántúl kevésbé felhős, szélcsendes részein - párássá, ködössé válhat a levegő. Főként a nyugati, délnyugati vidékeken, valamint az északkeleti harmadban időszakosan előfordulhat kisebb eső, zápor. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul, fagypont alá a kevésbé felhős tájakon hűl le a levegő. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!