Beleesett a világ legveszélyesebb növényébe, 6 hónapig élt kínzó fájdalommal

Tudtad, hogy létezik egy olyan növény, amit öngyilkos növénynek is hívnak, mert olyan fájdalmakat okoz, hogy az ember inkább megölné magát?

Egy anya mesélte el a saját, hat hónapon keresztül tartó megpróbáltatásait, miután beleesett egy növénybe és olyan fájdalomtól szenvedett, amiről azt mondta, hogy még a szülésnél is rosszabb volt.

Naomi Lewis szerencsétlen módon találkozott a gympie növénnyel, más néven szúrófával, miután tavaly júniusban leesett a bicikliről, miközben Észak-Queenslandben kirándult. Az esés során legurult az ösvényről, és a világ egyik legmérgezőbb növényén landolt.

Az Ausztráliában őshonos növény neve gympie, a tudomány Dendrocnide Moroides-nak nevezi, de néha "öngyilkos növénynek" is hívják az általa okozott borzalmas fájdalom miatt. 

A szúrófa nevet is azért kapta, mert elég aljas módon az apró, tűvékony tüskéivel mérget fecskendez a hozzáérő ember bőrébe, ami akár kilenc hónapig is kínzó fájdalmat okozhat az áldozatnak. Épp ez történt Lewisszal is. A nő elmondta, hogy a fájdalom a valaha érzett legrosszabb, egyszerűen elviselhetetlen volt számára. "A testem elérte azt a fájdalomküszöböt, amin túl már elkezdtem hányni. Pedig négy gyerekem van, három császármetszés és egy természetes szülés van a hátam mögött, de egyik sem közelítette meg fájdalomban ezt.”

A baleset után Lewis-t a férje vitte el egy gyógyszertárba, ahol gyantacsíkokat vásároltak, hogy eltávolítsák a növény apró tüskéit a bőréből, amíg vártak a mentőre. Hét napot töltött kórházban, de kálváriája itt nem ért itt véget.

Ezután hat hónapig fájdalomcsillapítókkal és hőpakolásokkal próbálták csökkenteni a szörnyű fájdalmat a lábában, de csak decemberben tudott végre leszokni a fájdalomcsillapítókról. Bizonyos körülmények között még ma is fájdalmat érez a lába egyes részein.

Gympie, veszélyes növény
A világ egyik legveszélyesebb növénye a csalánra hasonlít (Foto: Gettyimages)

Ha valaha a világnak azon a részén jársz, könnyen felismerheted ezt a növényt, mert kicsit úgy néz ki, mint egy nagy csalán lenne, és széles, ovális vagy szív alakú levelei vannak. A növény gyümölcsöt is hoz, ami málnához hasonlít, de ne ess kísértésbe - a gyümölcsöt apró, fájdalmas tüskék borítják. Ha meglátod a gympiet, akkor kerüld el minél messzebbre! 

 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!