Spenót
Ételek, amelyekért hálás lesz a szívünk
A szívbetegségek megelőzésében fontos szerepe van a táplálkozásnak. Egyrészt az egészséges testsúly fenntartása miatt, másrészt a keringési rendszerre ártalmas élelmiszerek kerülésével, illetve az érvédő hatású élelmiszerek fogyasztásával. A zöld tea, a diófélék, az antioxidánsokban gazdag gyümölcsök hatásairól számos kutatás készült.
Ezek a vesekő meglepő okai
A vesekövek tulajdonképpen a vesében felhalmozódó és kicsapódó ásványi anyagokból álló, apró kristályok, melyek sokáig nem okoznak fájdalmat, problémát. Kialakulásuk sok tényezőtől függ, a kevés folyadék mindenképpen szerepet játszik benne. De mi minden állhat még a háttérben?
Gyógyszerkereső
A rétegfelhőzet fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, a látási viszonyok javulnak, és a nap nagy részében napos, gomolyfelhős idő várható. A délután folyamán elsősorban északkeleten, illetve kis eséllyel az északnyugati határ közelében lehet helyenként záporokra, zivatarokra számítani. A délnyugati szél olykor megélénkül, de zivatarok környezetében erős lökések is lehetnek. A hőmérséklet délután 22 és 28, késő este 15, 20 fok között változik. Orvosmeteorológiai szempontból kifejezetten szerencsés helyzet alakult ki mostanra.