Rákkutatás
Ez lehet a rák elleni küzdelem kulcsa
Míg korábban a rák elleni küzdelem elsősorban a daganat elpusztítását célozta, az immunonkológia alapja szervezetünk védekezőképességének növelése. Melanoma esetén jelentős áttörést hozott ez a terápia, a szakemberek szerint néhány év múlva a kezelések 60 százalékát is kiteheti.
Hazai ötlet hozhat áttörést a rákgyógyításban
Rohamléptekkel fejlődik a személyre szabott orvoslás a daganatos megbetegedések terén, az orvosoknak heti 140 órába telne, ha az összes tudományos publikációt el szeretnék olvasni. Egy magyar fejlesztés segíthet összegezni a releváns információkat.
Szeretné tudni, ha halálos beteg lesz?
Paradigmaváltás zajlik az orvostudományban világszerte: a betegségek uniformizált kezelése helyett a személyre szabott medicina egy-egy személy genetikai lehetőségeire épít. Ezzel nem csak a készítmények válnak hatékonyabbá, de a lehetséges mellékhatások is kiszűrhetőek.
Gyógyszerkereső
A nap nagy részében közepesen vagy erősen felhős idő várható, az északkeleti országrészben ugyanakkor naposabb lesz az idő. Hazánk délnyugati felén késő délutánig csak kevés helyen fordulhat elő kisebb eső, zápor. Késő délutántól délnyugat felől viszont kiterjedt csapadékzóna érkezik. A délkeleti, keleti szél többfelé megerősödik, amit néhol viharos lökések is kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 26 fok között várható. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. A pénteken érkező ciklon előtt melegebb levegő áramlott a Kárpát-medencébe, ami miatt napközben melegfront érezteti hatását.