Omega-3 Zsírsavak
Mennyi halat kell ennünk és miért?
Nemzetközi összehasonlításban Magyarországon nagyon kevés hal fogy - jóval kevesebbet fogyasztunk belőle az ajánlatosnál. Noha a hazai vízrajzi és éghajlati adottságok kedveznek az édesvízi haltermelésnek és halászatnak, a halfogyasztás előnyös egészségügyi hatásaival kapcsolatban pedig tudományos körökben szinte teljes egyetértés uralkodik, nehezen épül be a mindennapjainkba - inkább csak az ünnepi halászlét és rántott halat ismerjük.
Miért nem egészségtelen a zsír?
Szinte közmegegyezés, hogy a zsír egészségtelen táplálék - ezt még az is tudni véli, aki amúgy nem különösebb megszállottja az egészséges táplálkozásnak. Sokan pedig próbálták-próbálják kiiktatni az étrendjükből, amennyire csak lehetséges, mégsem lettek egészségesebbek - valószínűleg mert a káros zsiradékok mellett az egészséges zsírok bevitelét is csökkentették.
Gyógyszerkereső
Olvassa el aktuális cikkeinket!
Több ezer újságíró menekült el hazájából az utóbbi években
Több ezer újságíró hagyta el hazáját az utóbbi években, hogy elmeneküljön a politikai elnyomás és atrocitások elől, valamint, hogy mentse életét, csakhogy az emigrációban nagy veszélyt jelent a jogi, a netes zaklatás vagy akár a fizikai fenyegetettség - derül ki az ENSZ csütörtökön kiadott jelentéséből.
Evakuációs terven dolgoznak Nápolyban
A kormány készen áll minden eshetőségre, és evakuációs terven dolgozik a Nápoly melletti vörös zónában élő nyolcvanezer ember esetleges menekítésére - jelentette be Nello Musumeci az olasz katasztrófavédelmet vezető miniszter szerda esti sajtótájékoztatóján.
A zártabb felhőzet és összefüggőbb csapadékzóna szakadozva észak, északkelet felé vonul. Ugyanakkor mögötte erőteljessé válhat a gomolyfelhő-képződés, és újabb hullámban alakulhatnak ki záporok, akár felhőszakadással kísért zivatarok, elsősorban északkeleten heves zivatar sem kizárt. Legalább néhány órára azonban így is szinte mindenhol kisüt a nap. A légmozgás csak záporok, zivatarok környezetében lehet erős, viharos. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 21 és 27 fok között valószínű, de a tartósabban csapadékos tájakon ennél hűvösebb lehet az idő. Késő estére 13 és 19 fok közé hűl le a levegő. Frontok napközben nem okoznak kellemetlenséget.