Magyar Vöröskereszt
Vöröskereszt: 97 millióan nyújtanak segítséget
A Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold Mozgalom az egyik legnagyobb segítő szervezet a világon, melynek munkáját 97 millióan segítik. A szervezet célja, hogy megvédje az emberi életet és egészséget, biztosítsa a tiszteletet minden ember számára, és csökkentse az emberi szenvedést.
Gyógyszerkereső
Olvassa el aktuális cikkeinket!
Online csalás: ezeknek a trükköknek sose dőlj be
Az elmúlt időszakban több esetben is online csalás miatt kellett nyomozást indítania a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak. Az egyenruhások éppen ezért összegyűjtötték, melyek a leggyakoribb módszerek, amelyekkel az elkövetők megkárosítják gyanútlan áldozataikat.
A napsütés mellett az ország középső, majd délután inkább keleti felén erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés és napközben főként ott lehet záporok, zivatarok kialakulására számítani, ugyanakkor este a Dunántúlon is előfordulhat csapadék. A Dél-Alföldön heves zivatar kialakulására is van esély. A délies szél csak néhol élénkül meg, zivatarok környezetében azonban viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 29 fok között változik, északkeleten marad hűvösebb az idő. Orvosmeteorológiai szempontból kifejezetten szerencsés helyzet alakult ki mostanra.