Kagyló okozta a legtöbb bajt a Balatonon

Több mint 3400 strandoló sérülését látták el idén nyáron a Magyar Vöröskereszt önkéntesei a Balaton partján. Legtöbben kagyló okozta vágások miatt szorultak segítségre - tájékoztatta a szervezet sajtószolgálatának kommunikációs referense az MTI-t.

Vass Viktória közölte, a Vöröskereszt idén hetedik alkalommal indította el balatoni elsősegélynyújtó szolgálatát 12 Balaton-parti település 19 strandján, július 1. és augusztus 22. között.

A programban részt vevő közel 300 fiatal önkéntes naponta 10-18 óra között látta el a vízben és vízparton szerzett sérüléseket. Az idei szezonban erre 3442 esetben volt szükség, jellemzően kagyló okozta vágásokat , rovarcsípéseket, ficamokat és kisebb sportsérüléseket láttak el. Mentőhívásra 36 esetben volt szükség.

Az adományokból finanszírozott szolgálatra több balatoni strandon is lett volna igény, a rendelkezésre álló források azonban még az elmúlt éveknél is kevesebb helyszínen tették lehetővé az elsősegélynyújtó pontok létrehozását. A sajtóreferens hozzátette: a strandüzemeltetőknek a szolgáltatásért mindössze napi egyszeri étkezést kellett biztosítaniuk az önkénteseknek.

A vöröskeresztesek 2007, vagyis az indulás óta összesen 23 664 sérülést láttak el. Eddig négyszer hajtottak végre közvetlen életmentő beavatkozást, erre idén nem volt szükség. Az önkénteseket defibrillátorokkal is ellátták, ezekből hatot a Magyar Vöröskereszt biztosított a szolgálathoz.

Ugyan már vége a szezonnak, de fontos tanács, hogy a vízből a partra került szemét (üvegszilánkok, konzervdobozok, üdítős kupakok, alumínumdobozok) miatt, melyek a kagylóhéj és a kagylótörmelék mellet szintén komoly sérüléseket okozhatnak a strandolóknak, érdemes gumiszandált viselni. Ha már megtörtént a baj, a metszett, zúzott vagy szúrt sebet el kell látni, a fertőzés veszélye miatt azonnal fertőtleníteni, és a vérzést csillapítani kell. Ha a sebbe került idegen test nehezen eltávolítható, bízzuk szakemberre. A seb környékét le kell jódozni, és steril fedőkötést alkalmazni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé várható jellemzően kisebb mennyiséget adó, időszakos eső. Az északkeleti megyékben a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szelet többfelé élénk, elsősorban az Nyugat-Dunántúlon és a Bükk, Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!