Magyar Kardiológusok Társasága
Kezdődik a szívinfarktus-szezon
Bár a kánikulát tekintjük a legfőbb ellenségnek, a hidegebb napokon is jelentősen nő a szívinfarktus és a hirtelen szívhalál kockázata. A zord időjárás különösen a még nem diagnosztizált, illetve kezeletlen szívproblémákkal küzdőknek jelent komoly rizikót, akár négyszeresére is növelheti a hirtelen szívhalál vagy szívinfarktus esélyét. Ezt bizonyította a finn egyetem vizsgálata, amelynek nyomán most a Magyar Kardiológusok Társasága hívja fel a figyelmet erre a veszélyre.
Ennyivel korábban hal meg, aki dohányzik
Magyarországon minden órában három ember hal meg a dohányzás miatt, naponta 77, évente pedig 28 ezer ember halála hozható összefüggésbe ezzel a káros szenvedéllyel. Az emiatt kialakuló, krónikus betegségek óriási terhet jelentenek a családok mellett az egészségügyi ellátó rendszernek is. A Magyar Kardiológusok Társasága a Füstmentes Világnapon figyelmeztet a káros szenvedély hatásaira, mert a cigaretta nemcsak a tüdőnknek árt, hanem a szívünknek is, és kihat az egész szervezetünkre!
A mellkasi fájdalom ilyenkor jelez nagy bajt
Szúr, szorít, nyom - a mellkasi fájdalom szinte mindig egészségügyi veszélyhelyzetnek tekinthető, még ha nem is biztos, hogy a szív a forrása, akár rendkívül súlyos problémák is meghúzódhatnak a hátterében. Az akut vagy elhúzódó panasszal is mihamarabb orvoshoz kell fordulni. A szív- és érrendszeri megbetegedésnek - még az azonnali beavatkozást igénylőknek is - nagyon sokféle tünete lehet, éppen ezért figyelmeztet mindenkit a Magyar Kardiológusok Társasága, hogy ne habozzon a segítségkéréssel.
Több ezer ember életét mentették meg
Keveset tudunk a szívünkről és védelméről - ez volt a legfontosabb tapasztalata a Magyar Kardiológusok Társasága idei Szívünk Napja rendezvényének. Több ezer szűrővizsgálatot végeztek el, és meglepően sok magas vérnyomással küzdő beteg találtak, és olyat is, akinek a betegségét nem megfelelően kezelték. Az érdeklődők találkozhattak személyes történetekkel, új életet kezdő betegekkel, műszívvel élővel is, tanulhattak újraélesztést, és megtudhattak mindent a szív- és érrendszeri betegségekről.
Kapcsolódó videók
VideóRendelő: Milyen kampányokat indít a Magyar Kardiológusok Társasága?
Milyen kampányokat és milyen eredménnyel indít a Magyar Kardiológusok Társasága? - erre a kérdésre válaszol a Társaság elnöke, Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor a VideóRendelőben.

VideóRendelő: Milyen kihívások vannak a kardiológia területén?
A gyógyszeripar és a kardiológia sikeres kapcsolatáról beszél a VideóRendelőben Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke.

VideóRendelő: Miért népegészségügyi jelentőségű kérdés a keringési betegségek számának csökkentése?
A leggyakoribb halálozási ok a keringési betegségekből adódik. Éppen ezért a legfontosabb dolog a megelőzés és a kezelés - mondja el válaszában Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke a VideóRendelőben.

VideóRendelő: Milyen kockázati tényezők vezetnek keringési betegségekhez?
Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke beszél a VideóRendelőben a magas vérnyomásról, a cukorbetegségről, az elhízásról, a dohányzásról, vagyis a legfontosabb rizikófaktorokról, amelyek keringési betegségekhez vezethetnek.

VideóRendelő: Miért a keringési betegségek miatt halnak meg a legtöbben Magyarországon?
A keringési betegségek okozta magas halálozás nem csak Magyarországot érinti, hanem világviszonylatban is hatalmas probléma. Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke beszél a megelőzés és a kezelés fontosságáról a VideóRendelőben.

VideóRendelő: Milyen célcsoportot kíván elsősorban megszólítani a Magyar Kardiológusok Társasága?
A szívelégtelenek száma folyamatosan nő, elsősorban az idősek között. Azonban ha a beteg fegyelmezett és betartja a kardiológus utasításait, teljes és jó minőségű életet tud élni - mondja el válaszában Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke.

VideóRendelő: Mennyire tájékozottak a keringési betegségben szenvedők?
Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke beszél a betegek tájékozottságának nem túl biztató helyzetéről a Világon.

VideóRendelő: Mi a Magyar Kardiológusok Társaságának legfőbb üzenete?
Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke részletesen beszél a tájékoztatás, a megelőzés fontosságáról a VideóRendelőben.

Gyógyszerkereső
Az erőteljessé váló gomolyfelhő-képződésből egyre többfelé várható zápor, zivatar. Délnyugat felől zivatarrendszer is érkezik, amely gyengülve halad északkelet felé. Az intenzívebb cellákat felhőszakadás, jégeső, viharos szél kísérheti. Zivataroktól függetlenül megélénkül, napközben több helyen megerősödik a délkeleti, keleti szél. Késő estére 16, 22 fok közé hűl le a levegő. Napközben melegfront dominál, ami okozhat kellemetlenségeket a frontérzékenyek számára.