Koronavírus Franciaország
Koronavírus: Franciaországban szinte kötelezővé válik a 3. oltás
A francia kormány felgyorsítja és kiszélesíti a koronavírus elleni vakcina harmadik oltásának kampányát. A harmadik oltás igazolása a közeljövőben kötelező lesz a védettségi igazolás érvényességéhez - jelentette be a szerdai kormányülést követően Gabriel Attal kormányszóvivő.
Gyógyszerkereső
Közepesen, a Dunántúlon inkább erősen felhős idő várható, és a nyugaton késő délutánig kevés helyen előfordulhat kisebb eső, zápor. Késő délutántól, estétől délnyugat felől viszont kiterjedt csapadékzóna érkezik. A délkeleti, keleti szél többfelé megerősödik, amit néhol viharos lökések is kísérhetnek. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. A pénteken érkező ciklon előtt melegebb levegő áramlott a Kárpát-medencébe, ami miatt napközben melegfront érezteti hatását.