Ízérzékelés
Meglepő dolog derült ki a nyelvről
Nyelvünk nemcsak ízeket érzékel, hanem szagokat is - derítették ki amerikai kutatók. A tudósok úgy vélik, felfedezésük révén csökkenteni lehetne a cukorbevitelt és fel lehetne venni a harcot az elhízással, ha édes szagokkal gazdagítanák az ételeket.
Kellemetlen a szájíz: mi az oka?
Az ízlelés zavara lehet veleszületett vagy valamilyen fertőzés, betegség miatt kialakuló, járhat együtt azzal, hogy egy bizonyos ízt nem érzünk, semmit nem érzékelünk, vagy éppen furcsa, kellemetlen és megmagyarázhatatlan eredetű ízt érzékelünk a szánkban.
Gyógyszerkereső
Olvassa el aktuális cikkeinket!
Online csalás: ezeknek a trükköknek sose dőlj be
Az elmúlt időszakban több esetben is online csalás miatt kellett nyomozást indítania a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak. Az egyenruhások éppen ezért összegyűjtötték, melyek a leggyakoribb módszerek, amelyekkel az elkövetők megkárosítják gyanútlan áldozataikat.
A napsütés mellett az ország középső, majd délután inkább keleti felén erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés és napközben főként ott lehet záporok, zivatarok kialakulására számítani, ugyanakkor este a Dunántúlon is előfordulhat csapadék. A Dél-Alföldön heves zivatar kialakulására is van esély. A délies szél csak néhol élénkül meg, zivatarok környezetében azonban viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 29 fok között változik, északkeleten marad hűvösebb az idő. Orvosmeteorológiai szempontból kifejezetten szerencsés helyzet alakult ki mostanra.