Intézmények
Kecskeméti győzelmet hozott az "Év Kórháza" szavazás
Tavaly októbertől december végéig nyilváníthattak véleményt olvasóink az ötödik "Év kórháza" szavazáson. Az eredmény eltér a papírformától: idén ugyanis vidéki intézmények vitték el a díjak nagy részét. Lássuk, kik végeztek az élmezőnyben!
Egy volt "vármegyei" kórház a XXI. században
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet több mint 100 évvel ezelőtt épült, 1896-ban kezdte meg működését mint Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye Közkórháza. A tevékenységek megkezdése óta számos fejlesztés és rekonstrukció történt.
EKG telefonon át: Debrecenben ez is lehetséges
Az intézet évtizedek óta foglalkozik a szívvel kapcsolatos betegségek gyógyításával és kutatásával. A megelőzéstől a terápiáig (gyógyszeres és műtéti) megoldást kínálnak a betegek részére, felhasználva napjaink legújabb technikai és tudományos vívmányait.
Gyógyszerkereső
A felhősebb nyugati tájak kivételével a fátyol- és gomolyfelhők mellett több órára kisüt a nap. A déli órákig főként a Nyugat-Dunántúlon, majd a másutt is erőteljessé váló gomolyfelhő-képződésből egyre többfelé várható zápor, zivatar, sőt zivatarrendszer is kialakulhat, amely gyengülve haladhat északkelet felé. Az intenzívebb cellákat felhőszakadás, jégeső, viharos szél kísérheti, néhol heves zivatar is valószínű. Zivataroktól függetlenül megélénkül, napközben több helyen megerősödik a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 25 és 30 fok között alakul, de a borongósabb nyugati tájakon hűvösebb maradhat az idő. Időjárási frontok napközben nem okoznak kellemetlenséget.