Idegsejtek
Ki-be kapcsolhatjuk majd az emlékeinket?
Emlékeink külön idegsejtekben tárolódnak, ami azt jelenti, hogy ezeket aktiválva újra fel tudunk idézni bizonyos emlékeket, ha pedig az idegsejteket eltávolítjuk az agyból, a szóban forgó emléknek is nyoma vész. Mindez azt jelenti, hogy a kutatók megtalálták az emlékek fizikai helyét az agyban.
3D-ben látszik, hogy iszonyúan bonyolult az agyunk
Hogyan működik az agyunk? Lassan közelebb férkőznek a tudósok a titokhoz.A "Funkcionális konnektóma" kutatás az agy "vezetékezése" és funkciói közötti szakadék áthidalását szolgálja, s jelentős lépés lehet az agy fordított mérnöki módszerrel való megfejtésére.
Gyógyszerkereső
Olvassa el aktuális cikkeinket!
Online csalás: ezeknek a trükköknek sose dőlj be
Az elmúlt időszakban több esetben is online csalás miatt kellett nyomozást indítania a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak. Az egyenruhások éppen ezért összegyűjtötték, melyek a leggyakoribb módszerek, amelyekkel az elkövetők megkárosítják gyanútlan áldozataikat.
A napsütés mellett az ország középső, majd délután inkább keleti felén erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés és napközben főként ott lehet záporok, zivatarok kialakulására számítani, ugyanakkor este a Dunántúlon is előfordulhat csapadék. A Dél-Alföldön heves zivatar kialakulására is van esély. A délies szél csak néhol élénkül meg, zivatarok környezetében azonban viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 29 fok között változik, északkeleten marad hűvösebb az idő. Orvosmeteorológiai szempontból kifejezetten szerencsés helyzet alakult ki mostanra.