Hálapénz
"A hálapénz nem a luxust teremti meg"
A hálapénz hosszú évtizedek óta jelen van a magyar egészségügyben, az pedig, hogy ezt a gyakorlatot mind a mai napig nem sikerült kiirtani a rendszerből, az összes érintett szereplő kollektív hibája. E tény természetesen azt is előrevetíti, hogy társadalmi szintű összefogás nélkül aligha szabadulhatunk meg a közeljövőben a paraszolvenciától.
"Nem hálából adják a pénzt a betegek"
Az orvosok 96 százaléka hálapénzmentes egészségügyben akar dolgozni, 61 százalékuk azonban úgy gondolja, a jelenlegi helyzetben kénytelen elfogadni a zsebbe csúsztatott borítékot. Egy friss felmérés szerint azt is elismerik, hogy nem a hála, hanem a kiszolgáltatottságtól való félelem ösztönzi a betegeket.
Nekimentek a hálapénznek a rezidensek
A hálapénz kérdésének rendezését kéri az igazságügyi minisztertől a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (Reszasz). Korábban a legfőbb ügyésznek is továbbították kérésüket, hogy a büntető törvénykönyvben egyértelműen szerepeljen a csúszópénz büntetőjogi megítélése.
Gyógyszerkereső
Az összefüggő felhő- és csapadékzóna északkelet felé halad, mögötte a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható és egy átmeneti szünetet követően délután záporok, zivatarok, néhol akár heves zivatarok is kialakulhatnak, de a Délnyugat-Dunántúlon ekkor már csak kis eséllyel lehet csapadék. A délkeleti, majd délnyugatira forduló szél helyenként megerősödik, zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan csapadékos északkeleti tájakon 15 és 20, másutt 21 és 27 fok között várható. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. A pénteken érkező ciklon előtt melegebb levegő áramlott a Kárpát-medencébe, ami miatt napközben melegfront érezteti hatását.