Donor
Ki akarták venni a szerveit, pedig még élt
A 43 éves svéd Jimi Fritze két évvel ezelőtt kapott agyvérzést Göteborg egy kisebb szigetén. A távol eső helyszín miatt sokára került kórházba, addigra már teljesen bénultan. A hallása azonban tökéletes maradt, így tisztában volt vele, hogy az orvosok éppen a szerveinek kivételéről beszélnek.
Véradás: mik az előnyei, kinek segíthetünk vele?
Egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint azon túl, hogy a véradással akár életeket is menthetünk, még az egészségünket is óvjuk. Mivel készüljünk, hova kerül a vér, hányszor adhatunk egy évben? A legfontosabb kérdéseket válaszoljuk meg.
Gyógyszerkereső
Olvassa el aktuális cikkeinket!
Online csalás: ezeknek a trükköknek sose dőlj be
Az elmúlt időszakban több esetben is online csalás miatt kellett nyomozást indítania a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak. Az egyenruhások éppen ezért összegyűjtötték, melyek a leggyakoribb módszerek, amelyekkel az elkövetők megkárosítják gyanútlan áldozataikat.
A rétegfelhőzet fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, a látási viszonyok javulnak, és a nap nagy részében napos, gomolyfelhős idő várható. A délután folyamán elsősorban északkeleten, illetve kis eséllyel az északnyugati határ közelében lehet helyenként záporokra, zivatarokra számítani. A délnyugati szél olykor megélénkül, de zivatarok környezetében erős lökések is lehetnek. A hőmérséklet délután 22 és 28, késő este 15, 20 fok között változik. Orvosmeteorológiai szempontból kifejezetten szerencsés helyzet alakult ki mostanra.