Fejátültetést próbálna meg egy olasz sebész

Egy olasz sebész szerint két éven belül megvalósulhat a teljes transzplantáció - akár a fejünket is átültethetik egy halott testre, ha úgy tetszik.

Sergio Canavero, olasz sebész azt tervezi, hogy egy élő személy fejét átülteti egy írja az Index .

Nagy-Britanniában szakértők egy 29 elemből álló listát állítottak össze, amely alapján megállapítható, hogy egy idős vagy beteg embernek körülbelül egy hónapja van hátra. A cikk folytatódik, kattintson! A sebész koncepcióját a szakma hitetlenkedéssel és elutasítással fogadta. Canavero amúgy csak annyit állít, hogy az orvostudomány mai fejlettségi szintjén még egy ilyen bonyolult műtét sem megoldhatatlan. Mint minden kutatót, őt is nyilván csak a gyakorlati eredmények győznék meg.

Fejátültetés: a sebészek szerint csak távoli jövő

Canavero, aki nemrég tett közzé egy hosszú tanulmányt a műtét menetéről, a New Scientistnek azt mondta: a beavatkozással az a célja, hogy meghosszabbítsa a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők életét. "Ha a társadalomnak nincs szüksége rá, akkor nem fogom megcsinálni. Viszont az, hogy az Egyesült Államoknak és Európának nincs szüksége rá, az nem jelenti azt, hogy máshol nem vennék hasznát."

A sikeres műtéthez el kéne távolítani egy élő személy fejét, átültetni egy halott testre, életre kelteni a rekonstruált személyt, majd átképezni az agyát egy ismeretlen idegrendszer használatára.

A sebészeket és az idegkutatókat nem győzte meg Canavero terve - szerintük ez legfeljebb a távoli jövőben működhetne. Azt ugyanis senki nem tudja, hogy lehetne csatlakoztatni a gerincvelő idegeit, majd újra működésre bírni. Ha tudnák, újra járhatnának a megbénult emberek. És akkor még nem beszéltünk az etikai aggályokról.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!