Antibiotikum Rezisztencia
Koronavírus ellen is bevethetik a hidegháborús fertőtlenítőt
A Szovjetunióban a hidegháború alatt kifejlesztett, nem toxikus fertőtlenítőszerekben óriási lehetőségek rejlenek a fertőzések elleni harcban. A világ számára például eddig nem ismert anyagok közül a miramisztin egyenesen az űrhajózásból érkezik. Többek között képes a koronavírusokat is megölni.
Leleplezték a baktériumok újabb trükkjét
Az antibiotikumok széles körű elterjedése és nem előírásszerű használata okolható elsősorban azért, hogy a velük szemben rezisztens baktériumok megjelentek. Ezek jelentik világszerte az egyik legnagyobb veszély az egészségre. Ráadásul egyre ravaszabb, kifinomultabb trükkökkel védekeznek.
Gyógyszerkereső
A felhősebb nyugati felhősebb tájak kivételével több órára kisüt a nap. A déli órákig főként a Nyugat-Dunántúlon, majd a másutt is erőteljessé váló gomolyfelhő-képződésből egyre többfelé várható zápor, zivatar, sőt zivatarrendszer is kialakulhat, amely gyengülve haladhat északkelet felé. Az intenzívebb cellákat felhőszakadás, jégeső, viharos szél kísérheti, néhol heves zivatar is valószínű. Zivataroktól függetlenül megélénkül, napközben több helyen megerősödik a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 25 és 30 fok között alakul, de a borongósabb nyugati tájakon hűvösebb idő várható. Késő estére 17, 22 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontok napközben nem okoznak kellemetlenséget.