Agykutatás
Stroke, agysérülés? Oda se neki! Újrahuzalozzák az agyunkat
Kutatási eredmények azt ígérik, hogy képesek leszünk helyreállítani a károsodott agyi pályákat, az axonokat, ha azok megsérülnének vagy valamilyen betegség miatt funkcióképtelenné válnának. Ez sok ember számára jelentené a normális élet folytatásának lehetőségét.
Ellustul az agyunk az okostelefonok miatt
Az okostelefonunk segítségével pillanatok alatt utánanézhetünk a szükséges információknak, útvonalaknak, és a telefonszámokat sem kell megjegyezni. Ez azonban vissza is üthet: egyre kevesebbet gondolkozunk, így ellustulhat az agyunk - állítja egy kutatás.
Gyógyszerkereső
Az összefüggő felhő- és csapadékzóna északkelet felé halad, mögötte a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható és egy átmeneti szünetet követően délután záporok, zivatarok, néhol akár heves zivatarok is kialakulhatnak, de a Délnyugat-Dunántúlon ekkor már csak kis eséllyel lehet csapadék. A délkeleti, majd délnyugatira forduló szél helyenként megerősödik, zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan csapadékos északkeleti tájakon 15 és 20, másutt 21 és 27 fok között várható. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. A változékony idő mellett a frontérzékenyek tüneteit napközben kettős fronthatás erősítheti fel.