Ezért jó, ha képzelgünk!

Képzelgés közben éppen ellenkező irányban halad az információ az agyunkban, mint a valóság észlelése közben. Erre kutatók az agyi működések hálózatainak feltérképezése közben jöttek rá - számolt be a kutatásról a Science Daily.

A kísérleti alanyoknak vagy el kellett képzelniük egy jelenetet, vagy pedig videofilmet nézettek velük. Közben EEG segítségével követték az agyuk elektromos aktivitását.

Dolgozz tovább, én álmodom! - lehetne a jelszava annak a friss kutatásnak, amely szerint egyáltalán nem baj, sőt jót is tesz az agyműködésnek egy kis álmodozás. Olvasson tovább itt! Az agykutatás egyik legfontosabb kérdése, hogy az agy különböző területei közül melyek, és hogyan kapcsolódnak össze egymással valamilyen agyi tevékenység közben. Hogyan működnek együtt ezek a területek? Mi az iránya az információáramlásnak? Mert azt tudjuk, hogy az agyterületek nem egymástól függetlenül látják el funkcióikat, hanem egymással együttműködve” – magyarázta a kutatás előzményeit és célját Barry Van Veen professzor, a kutatás egyik vezetője. A több kutató együttműködésével végzett vizsgálat eredményeit a NeuroImage című szaklapban publikálták.

Az ábrándozás magasabb szintű agyi területeket aktivált

Amikor a képzeletünket működtetjük, az agyunkban az információ a fali lebeny irányából áramlik a nyakszirti lebeny irányába, azaz egy magasabb szintű működésért felelős terület felől egy alacsonyabb szintű működésért felelős terület felé. Amikor vizuális információt dolgozunk föl, például filmet nézünk, akkor az információáramlás iránya éppen ellenkező: a nyakszirti lebenyben található látókéreg irányából halad a felsőbb régiók felé, a fali lebeny irányába.

A kísérletben résztvevők egyik részét arra kérték, hogy nézzenek meg egy rövid videofilmet, majd utána próbálják meg fölidézni, fejben újrajátszani annak eseményeit. A kísérleti alanyok másik részének az volt a feladatuk, hogy képzeljenek el jelenetet, amelyben egy varázsbiciklin utaznak. Arra kérték őket, hogy a részletekre koncentráljanak: a formákra, a színekre és az anyagokra. Ez után pedig meg kellett nézniük egy rövid videót, amelyben természeti képeket mutattak nekik. A résztvevők agyműködését a vizsgálat közben EEG-vel rögzítették.

Az EEG-adatokat egy algoritmus segítségével analizálták; ebből következtették ki az információáramlás alapvető irányát a különböző feladatok elvégzése közben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.