Táplálkozás
Egészség és gasztronómia
Egészséges táplálkozás, egészséges és egészségtelen ételek, kávé, cukor, adalékanyagok
„Havonta egyszer a halrudacska is belefér”
Nincs erős halízük, nem rejtenek szálkákat, a gyerekek is szeretik, könnyen beszerezhetők, hamar elkészíthetők és hosszú ideig elállnak a mélyhűtőben – megannyi praktikus tulajdonság, amelyek a halrudacskák mellett szólnak. Mi a helyzet azonban e termékek élettani hatásaival? Úgymond letudhatjuk-e a halfogyasztásra szóló táplálkozási ajánlásokat néhány halrúd kisütésével?
„A magyar gasztronómiában csak egy igazi recept létezik”
Az első nyomtatásban megjelent magyar szakácskönyvben még tucatnyi halból és rákból készült fogás receptjét megtalálhatjuk, napjainkra azonban a halfogyasztásban Európa sereghajtói lettünk, a rák pedig gyakorlatilag teljesen eltűnt az asztalokról. Cserna-Szabó András író, gasztronómiai újságíró segítségével próbáltunk utánajárni a megváltozott halfogyasztási szokások mögött álló folyamatoknak.
„A hal elkészítésétől legalább nem viszolygok”
Sosem rajongtam kifejezetten a húsért, a halat viszont mindig is imádtam. Egy idő után tehát logikus lépésnek tűnt, hogy áttérjek a peszkateriánus étrendre, és csak azt fogyasszam, amit valóban szeretek és aminek az elkészítésétől sem viszolygok. Azonban, mint bármilyen speciálisabb étrend, ez is egy kicsit nagyobb körültekintést igényel. Személyes tapasztalatok és szakértői tanácsok következnek.
Kiderült, mi van a vegán sajtokban
Amikor átállnak a vegán étrendre és életmódra, sokak számára a sajtok elhagyása az egyik legnehezebb feladat. Bár egyre több gyártó igyekszik az eredetihez ízben és textúrában is mindinkább hasonlító vegán sajtokat előállítani, ez utóbbiak tápanyagtartalma még sok tekintetben némi kivetnivalót hagyhat maga után.
Villámgyorsan terjed az „egészséges kóla” receptje
Létezik egészséges és ízletes alternatívája az összetéveszthetetlen és egyedi aromájú kólának? Egy TikTok-felhasználó ezt állította, sőt, el is készítette a mindössze két összetevős italt, ami nemcsak a közvéleményt osztotta meg, szakemberek nemtetszését is kivívta.
Rájöttek, miért egészséges pálcikával enni
Az evőpálcikával való étkezés bonyolult műveletnek tűnhet, pedig valójában nem az. Kis gyakorlással könnyen elsajátítható a helyes technika, ráadásul egészségügyi előnyei is vannak annak, ha alkalmanként pálcikákra cseréljük a hagyományos evőeszközeinket.
Ebéd a strandbüfében. Mutatjuk, mire figyeljünk
Akár hosszabb nyaralásra, akár csak egy-egy napos strandolásra készülünk, szinte biztos, hogy idén is eszünk néhányszor strandbüfében. De vajon hogyan előzhetjük meg, hogy kellemetlen panaszokkal záruljon a jól megérdemelt étkezés? Szakértői tanácsok következnek.
Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.