Ebéd a strandbüfében. Mutatjuk, mire figyeljünk

Akár hosszabb nyaralásra, akár csak egy-egy napos strandolásra készülünk, szinte biztos, hogy idén is eszünk néhányszor strandbüfében. De vajon hogyan előzhetjük meg, hogy kellemetlen panaszokkal záruljon a jól megérdemelt étkezés? Szakértői tanácsok következnek.

Időszerű, jogos és sokakat érintő kérdéssel fordultak Dr. Bognár Lajos országos főállatorvoshoz. Egy levélíró arra volt kíváncsi, hogy mire kell odafigyelnünk, ha ételt vásárolunk a strandokon, büfékben. A választ a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közösségi oldalán osztották meg.

strandbüfé, élelmiszerbiztonság
Fogyasztóként is sokat tehetünk a saját biztonságunk érdekében. Fotó: Getty Images

Ezekre kell odafigyelni

A szakértő szerint fogyasztóként is sokat tehetünk a saját biztonságunk érdekében. Fontos tudni például azt, hogy az olyan, kis alapterületű büfékben, ahol nagyon nagy a választék, az eltúlzott kínálat gyakran zsúfolt és rendezetlen, nehezen takarítható munkaterületet eredményez. Ezért érdemes inkább olyan helyre betérni, ahol egy-egy ételféleségre specializálódtak.

Szintén lényeges jellemző a dolgozók munkaruhája is. „Az egységes, tiszta munkaruhában dolgozó személyzet fontos ismérve a jól működő helyeknek” – írta válaszában Bognár Lajos, aki szerint érdemes egy pillantást vetni a dolgozók kezére és körmére is. „Vendéglátóhelyen nem szerencsés látvány a hosszú műkörmöt viselő dolgozó” – jegyezte meg, vélhetően a körmök alatt megbúvó ételmaradékok veszélyeire utalva.

Hasonlóan sok információt hordoz a kiszolgálópult. A szakember szerint kimondottan előnyös, ha az a vásárlói oldalról zárt, illetve a cseppfertőzéstől, rovaroktól, portól, szennyeződéstől is védve van, például egy elhúzható vagy felnyitható üveg- vagy plexilappal. A vendéglátó hozzáállásáról sokat elárul továbbá, hogy milyen az étkezésre kialakított hely. Ha az asztalok és környékük maszatos, morzsás, és láthatóan nem figyelnek arra, hogy folyamatosan összeszedjék a használt poharakat, tányérokat, akkor minden bizonnyal jobban járunk, ha egy másik helyet választunk. Elengedhetetlen továbbá, hogy a vendéglátóhely gondoskodjon a megfelelő fogyasztói tájékoztatásról, egyebek mellett az allergének és az árak tekintetében is.

A nyár sokak kedvenc évszakja, érdemes azonban hozzátenni, hogy a kellemesen meleg időjárást a többi között számos olyan kórokozó is élvezi, amelyekkel elfogyasztott ételeink útján kerülhetünk kapcsolatba. Nem véletlen tehát, hogy ezekben a hónapokban gyakoribbá válnak az élelmiszer-eredetű megbetegedések. Ebben a cikkünkben szakembert kérdeztünk arról, hogyan mérsékelhetjük akár otthonunkban, akár vendéglátóhelyeken a fertőzésveszélyt.

Fagylalt és lángos vásárlásánál is legyünk résen

Bognár Lajos tájékoztatása szerint a fagylaltpultok esetében rendkívül fontos, hogy azt ne érje közvetlen napfény. Javaslata szerint olyan helyen érdemes fagylaltot vásárolni, ahol por- és cseppfertőzés veszélyétől védett adagolóból, fogószalvétával veszi ki az eladó a tölcsért. Lényeges továbbá, hogy a pultban a fagylaltok ne legyenek műanyag díszekkel, illetve ehetetlen növényi részekkel dekorálva. Jól nézzük meg továbbá, hogy a fagylalt nem olvadt-e, nem folyik-e, illetve nincs-e feltornyozva – ha bármelyik kérdésre igen a válasz, semmiképpen se vásároljunk abból a termékből. Élelmiszerbiztonsági szempontból fontos még, hogy folyóvizes kanálöblítőt vagy minden tégely esetében saját spatulát használjanak a fagylalt adagolásához.

Lángossütő helyen a feltétek, palacsintasütő helyeken pedig a töltelékek nem megfelelő tárolása jelenthet veszélyt. Könnyen rosszul lehetünk ugyanis, ha hűtés nélkül tárolt tejföl, sajt vagy túró kerül az ételünkre, ételünkbe. A helyben készített ételeket – például hot dogot, hamburgert, pizzát, sült hurkát és kolbászt – árusító helyeken pedig nézzük meg, hogy van-e előre sütött termék van az árusítóhelyen, és ha igen, akkor milyen mennyiségben. Nagy mennyiség esetén ugyanis előfordulhat a túltárolás. „Érdemes elkerülni azokat a helyeket, ahol az előre elkészített termékeket melegen tartás nélkül tárolják. Az ilyen ételek az ételfertőzések, mérgezések előidézői lehetnek” – figyelmeztetett a szakértő.

Hogyan tehetünk panaszt?

„Amennyiben romlott, vagy nem megfelelően átsült ételt szolgáltak fel, azt semmi esetre sem szabad elfogyasztani” – szögezte le Bognár Lajos, hozzátéve, hogy a problémát mielőbb jelezni kell a kiszolgáló személyzetnek. A magukra valamennyire is adó vendéglátóhelyek általában felajánlanak valamilyen megoldási és kárpótlási lehetőséget, például ingyenesen új ételt készítenek, vagy visszafizetik a rossz termék vételárát. Ha viszont a vendéglátó tagadja a problémát, illetve egy cseppet sem segítőkész, akkor bátran kérjük el a vásárlók könyvét. Illetve bejelentést tehetünk a Nébih telefonvonalán szóban és e-mailben is. A hivatal elérhetőségeit itt találja .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!