Zöldségek, amelyeket ne együnk nyersen

Gyakran hangoztatott tanács, hogy amit csak lehet, fogyasszunk nyersen, mert a hőkezelés során számos értékes tápanyag elveszhet ételeinkből. Akad ugyanakkor néhány olyan zöldség is, amelyek kivételt képeznek e szabály alól.

Általában véve minden zöldségről elmondható, hogy a nagyon magas hőmérsékleten, hosszú ideig, illetve nagyobb mennyiségű vízben történő hőkezelés nyomán sok tápanyag lebomlik bennük. A vízoldékony vitaminok, így a C-vitamin és a B-vitamin-család tagjai a leginstabilabb tápanyagok, ha főzésről van szó, mert ezek hamar kioldódnak a zöldségekből a főzővízbe. Igyekezzünk tehát minél kevesebb folyadék hozzáadásával elkészíteni zöldséges ételeinket a konyhában, esetleg válasszunk a főzés helyett más eljárást, például gőzpárolást vagy nyárson sütést. Ha pedig mégis a főzés mellett döntünk, tartsuk meg a főzővizet levesek, mártások készítéséhez, hogy megőrizhessük az abban feloldott tápanyagokat is - javasolja a The Conversation oldalán megjelent cikkében Laura Brown, a brit Teesside Egyetem táplálkozástudományi kutatója. Brown szerint mindezek figyelembe vételével az alábbi zöldségeket még jobb is hőkezelni, mintha nyersen fogyasztanánk azokat.

Spárga

Minden élő dolog sejtekből épül fel, zöldségek esetében pedig a sejtek falai fontos tápanyagokat zárhatnak maguk közé. Főzés során a sejtfalak lebomlanak, így a sejtekben felhalmozott tápanyagok is kiszabadulnak, és szervezetünk számára könnyebben hasznosíthatóvá válnak. A spárga gazdag A-, B9-, C- és E-vitamin-forrás, vitaminjai pedig hozzáférhetőbbek, ha főzéssel lebontjuk a zöldség sejtfalait.

spárga, konyhai előkszítés, főzés
A többi között a spárgának is jót tesz, ha fogyasztás előtt hőkezeljük. Fotó: Getty Images

Gomba

A különböző gombafajták nagy mennyiségben tartalmaznak antioxidáns hatású ergotioneint. Az antioxidánsok fontos szerepet töltenek be testünk működésében azáltal, hogy segítenek megkötni a szabadgyököket, amelyek máskülönben károsítanák sejtjeinket, betegségeket kiváltva és felgyorsítva az öregedést. Az ergotionein felszabadulását a főzés nagyban elősegíti.

Spenót

A spenót szintén gazdag értékes tápanyagokban, beleértve a vasat, magnéziumot, kalciumot és cinket. Mindezek ugyanakkor könnyebben felszívódnak a szervezetben, ha előtte hőkezelést kapott a zöldség. Ennek oka, hogy a spenót jelentős mennyiségű oxálsavat is tartalmaz, amely gátolja a vas és a kalcium felszívódását, magasabb hőmérsékleten viszont felszabadul a megkötött kalcium. Egyes kutatások szerint gőzpárolással a spenót folsavtartalma (B9-vitamin) is megőrizhető, amely csökkentheti némely rákbetegség kialakulásának kockázatát.

Paradicsom

Bármilyen módszerrel is hőkezeljük, jelentősen fokozhatjuk a paradicsom likopintartalmát , amely szintén egy értékes antioxidáns. A likopint különböző kutatások többféle krónikus betegség csökkent kockázatával hozzák összefüggésbe, beleértve szív-érrendszeri és daganatos kórképeket egyaránt. A likopintartalom hő hatására történő növekedés szintén a sejtfalak lebomlásának köszönhető. Habár egy 30 perces főzés nagyjából harmadával csökkenti a paradicsom C-vitamin-tartalmát, a likopinét viszont több mint felével növeli.

Sárgarépa

"A főtt sárgarépa több béta-karotint tartalmaz, mint a nyers" - írja Laura Brown. A béta-karotin az A-vitamin előanyaga, utóbbi pedig egyaránt fontos szerepet tölt be a csontnövekedésben, a látásban és az immunrendszer működésében. Emellett több mint duplájára emelkedik a répa antioxidáns hatása, ha a héjával együtt főzzük, és csupán utólag hámozzuk meg. Olajban sütni ugyanakkor egyáltalán nem ajánlott ezt a zöldséget, mert az bizonyított csökkenti a béta-karotin-tartalmát.

Kaliforniai paprika

Több immunerősítő antioxidáns remek forrása a kaliforniai paprika, különösképpen a karotinoidokra, mint a béta-karotin, a béta-kriptoxantin és a lutein . Ez utóbbiak könnyebben hasznosulnak a szervezetben, ha előzőleg hőkezeléssel lebontottuk a paprika sejtfalait. Hasonlóképpen azonban a paradicsomhoz, a kaliforniai paprika főzése és gőzpárolása során is sok C-vitamin elveszik, ezért célszerű lehet inkább nyárson vagy rácson sütni.

Káposztafélék

Brokkolitól a karfiolon át a kelbimbóig a legtöbb káposztaféle gazdag glükozinolátokban. E kéntartalmú tápanyagokat a szervezet jól tudja hasznosítani a rosszindulatú elváltozások megelőzésében, amihez ugyanakkor szükséges, hogy egy enzim, a mirozináz aktiválódjon a zöldségekben. Kutatások szerint a gőzpárolás egyaránt képes megőrizni a káposztafélék C-vitamin- és mirozináztartalmát. Az enzim aktiválódásában pedig szintén hasznos, ha a brokkolit hőkezelés előtt felvágjuk, majd legalább 40 percig pihentetjük. Hasonló a helyzet a kelbimbóval, amelyben hőkezelés közben ugyancsak rákmegelőző hatású indol képződik.

Zöldbab

Egy 2009-ben a Journal of Food Science című folyóiratban publikált spanyol tanulmány szerint a zöldbab antioxidánstartalma magasabb, ha sütőben, mikrohullámú sütőben vagy serpenyőben, esetleg olajban megsütjük, mintha lábasban vagy kuktában megfőznénk.

Kelkáposzta

A kelkáposzta akkor a legegészségesebb, ha enyhén megpároljuk gőz felett, mivel ilyenkor inaktiválódik benne egy enzim, amely gátolná a jódtartalma felszívódását a szervezetben. A jód fontos tápanyag a pajzsmirigy működése szempontjából, ennél fogva az anyagcsere szabályozásában is kulcsfontosságú a szerepe.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!