Állítják, a kávéfogyasztás meghosszabbítja az életet

A mértékletes kávéfogyasztás, akár egy kis fehér cukorral édesítve, 30 százalékkal csökkenti a korai halálozás kockázatát, állítják kutatók.

A reggeli kávézás összefüggésbe hozható a halálozás alacsonyabb kockázatával – írta a New York Times . Brit tudósok 170 ezer, 37 és 73 év közötti emberről gyűjtöttek demográfiai, életmódbeli és étrendi adatokat, amelyeket hétéves követési időszak alatt elemeztek. Azt találták, hogy a koffeinmentes és koffeines kávét egyaránt fogyasztók esetében a halálozási kockázat alacsonyabb volt, mint azoknál, akik nem kávéztak. Noha az eredmények függetlenek voltak attól, hogy a résztvevők cukorral vagy anélkül itták-e a kávét, a mesterséges édesítőszert is fogyasztókról ez már nem mondható el.

Egy nap maximum négy csésze őrölt kávét igyunk, e fölött elenyészik a kávé jótékony hatása. Fotó: Getty Images

A kutatók szinte extázisba jöttek az eredmények láttán, hiszen nagyon kevés olyan dolog van a világon, ami 30 százalékkal csökkenti a korai halálozást. Ennek ellenére még nem tudják pontosan, hogy mitől olyan előnyös a kávé. A válasz talán a kávé antioxidáns tulajdonságaiban rejlik, amelyek megakadályozzák vagy késleltetik a sejtkárosodást. A kávébab nagy mennyiségű antioxidánst tartalmaz, amely segíthet lebontani a sejteket károsító szabad gyököket. Márpedig a szabad gyökök felhalmozódása idővel fokozhatja a gyulladást a szervezetben, ami a szívbetegséggel összefüggő plakkok kialakulásához vezethet. A brit tudósokban az is felmerült, hogy a kávéfogyasztók általában egészségesebb döntéseket hoznak. Például pörkölt kávét isznak tejjel vagy mézzel a cukros energiaital vagy üdítő helyett, és rendszeresen mozognak.

Talán a hozzáadott cukor és az életforma kérdése a kutatás gyenge pontja, hiszen a tanulmányban egy csésze kávéra vetítve mindössze egy teáskanál fehér cukorral számoltak. Ennél pedig biztosan több cukrot tartalmaznak például a népszerű kávézóláncok vagy gyorséttermek termékei. Másrészt ez egy megfigyeléses vizsgálat volt, ami azt jelenti, hogy az adatok nem tudják egyértelműen bizonyítani, hogy a kávé önmagában csökkenti a halálozás kockázatát. Más életmódbeli tényezők is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a kávézók körében alacsonyabb a halálozási kockázat, például az egészséges étrend vagy a következetes testmozgás.

Vagyis a kutatás megállapításai azzal a kiegészítéssel értelmezhetők, hogy a magas kalória- és zsírtartalmú kávétermékek semmissé teszik, vagy legalábbis tompítják a kávéból származó előnyöket. Illetve a kávéval kapcsolatos biztató bizonyítékok ellenére nincs elég adat ahhoz, hogy azok, akik jelenleg nem isznak kávét, a reggeli rutinjukba beiktassanak egy sűrűn cukrozott, tejszínnel dúsított, fahéjas cafe macchiato-t. A brit tudósok inkább azt ajánlják a kutatás alapján, hogy egy nap maximum négy csésze őrölt kávét igyunk (akár egy kiskanál fehér cukorral édesítve), mert e mennyiség felett a kávé jótékony hatásai már nem érvényesülnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Ez a vitamin segíthet megelőzni a cukorbetegséget – Nem árt azonban vigyázni vele
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +32 °C
Minimum: +17 °C

Északnyugat felől mindenhol megnövekszik a felhőzet, és estig csak néhol, éjjel már többfelé alakulhat ki zápor, zivatar, helyenként intenzív zivatar is kialakulhat. Hajnaltól északnyugat felől elkezdődik a felhőzet csökkenése, a csapadék súlypontja egyre inkább a Tiszántúlra tolódik, majd reggelre megszűnik. Az északnyugati, nyugati szél időnként megerősödik, az Észak-Dunántúlon akár viharossá is fokozódhat. Emellett zivatarok környezetében is lehetnek viharos széllökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 21 fok között alakul. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!