Meglepő állítás a vörös húsokról

A legtöbb ember számára értelmetlen visszafogni a vörös húsok és a feldolgozott húsáruk fogyasztását, mivel a bizonyítékok gyengék, a kockázat pedig kicsi - állítja egy friss tanulmány. Ezzel azonban nem mindenki ért egyet.

A vörös húsok közé tartozik a marha, a bárány, a sertés és az őz húsa. A csirkét, a kacsát, a libát és a vad szárnyasokat pedig a fehér húsok közé sorolják. A húsárut egyebek mellett füstöléssel, pácolással, só vagy tartósító szerek hozzáadásával dolgozzák fel. A kolbászfélék, a szalámik, a pástétomok, valamint a szalonna feldolgozott húsárunak minősül.

A feldolgozott húsáruk fogyasztása növeli a rák kockázatát, de valószínűleg a vörös hús is rákkeltő - állt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi rákkutató központjának 2015-ös jelentésében. A feldolgozott húsáru fogyasztása csak az Egyesült Királyságban évente mindegy 5400 bélrákos megbetegedéshez vezet, de a tudósok szerint összefügghet a szívbetegségekkel és a 2-es típusú cukorbetegséggel is. Az állításokat alátámasztó bizonyítékok száma azonban korlátozott, így a tanulmány világszerte nagy visszhangot váltott ki.

hús, húsfogyasztás, vörös hús, rák, rákkeltő étel,
Úgy vélik, csak kevés kockázattal jár a vörös húsok fogyasztása. Fotó: iStock

Újra megvizsgálták a kérdést

Az új tanulmányt a kanadai Dalhousie Egyetem és a McMaster egyetem kutatói vezették. Ugyanazokat a bizonyítékokat tekintették át, mint amelyeket korábban más kutatók. Megállapították, hogy ha ezer ember heti 3 adag vörös vagy feldolgozott hússal kevesebbet fogyasztana, akkor 7-tel csökkenne a rákban elhunyt betegek száma, 11 év alatt pedig 4-gyel kevesebb szívbetegség miatti halálozás fordulna elő. Ha ezer ember 11 éven át csökkentené heti három adaggal a vörös húsok fogyasztását, akkor 6-tal kevesebbnél alakulna ki 2-es típusú diabétesz, ha pedig ugyanezt tennék a feldolgozott húsokkal, akkor 12-vel kevesebb cukorbeteg lenne.

Jót tesz a Földnek, ha kevesebb húst eszünk - részletek itt!

A feltárt kockázatok nagyrészt megegyeznek a korábbi kutatások által kimutatott veszélyekkel, ám értelmezésük gyökeresen eltér. Az új tanulmány készítői szerint ezek a kockázatok nem olyan nagyok, a bizonyítékok pedig olyan gyengék, hogy nem lehetnek biztosak a kockázatok valódiságában. "Azt nem állítjuk, hogy nincs kockázat, csak azt, hogy a vörös hús fogyasztásának csökkentésével elérhető, kismértékű kockázatcsökkenést csak gyenge bizonyítékok támasztják alá" - mondta Bradley Johnston, a kutatók egyike.

Nem mindenki ért egyet

Az adatok értelmezésében azonban sokan nem értettek velük egyet. Az angol közegészségügyi intézet például azt közölte, hogy nem fogja megváltoztatni az ajánlását a húsfogyasztás csökkentéséről. Az Oxfordi Egyetem tudósa, Marco Springmann pedig úgy véli, az adatok gazdag országok húsevőinek egy kis csoportjától származnak, így az ezek alapján megfogalmazott ajánlás egy veszélyes tévedés. "Ha ezer emberből 12-vel kevesebbnél alakulna ki a 2-es típusú cukorbetegség, az Nita Forouhi, a Cambridge-i Egyetem professzora - figyelmeztetett Nita Forouhi, a Cambridge-i Egyetem professzora.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.