Együk meg közvetlen környezetünket!

Hiper- és szupermarketek, közértek, sarki kisboltok - nagy a választék, ha szeretnénk bevásárolni. Miért vesszük azonban meg a külföldi árut, ha a közelünkben helyi termékkel is pótolhatnánk?

Manapság igyekszünk a legegyszerűbb megoldást választani. Ha a szánkba repül a sült galamb, miért mennénk el vadászni? Az Európai Unió 2011-ben kiemelt üggyé tette a helyi termékek fellendítését, ennek köszönhetően Magyarország is kampányt indított a témában.

Miért fontos, hogy a helyi termelőktől helyi termékeket vegyünk?

Ha a környezetünkben lévő termelőket, gyártókat, kereskedőket támogatjuk, az közvetve ránk is visszahat. A helyi vállalkozók az önkormányzatnak fizetik a bevételük alapján számolt iparűzési adót, melynek köszönhetően a településünk is fejlődni fog. Másrészt a programnak munkahelymegtartó hatása is van, hiszen a helyi termelők továbbra is munkalehetőséget tudnak biztosítani a környezetünkben élő embereknek (akár nekünk is)! A munkanélküliség csökkentésével az erre szánt adóforintokat az állam más, ugyancsak fontos területek fejlesztésére fordíthatja.

Ha nem a makrogazdaság oldaláról szemléljük a dolgot, akkor vegyük azt figyelembe, hogy a helyi árufrissebb, mint a több száz, akár több ezer kilométerről oda szállított élelmiszerek. Sőt, a messziről jött, romlandó termékeket tartósítani kell, és az így belekerült anyagok nem egészségesek.

Ráadásul bizonyítottan kevesebbet költünk, ha egy helyi termelőnél a tényleg szükséges termékeket vásároljuk meg, mintha egy hipermarketbe betévedve órákig keringünk, és végül felesleges dolgok is kikötnek a kosarunkban.

Ökológiai lábnyom

Ökológiai lábnyommallehet megmutatni egy ember környezetre gyakorolt hatását egy hektárra vetítve. Átlagosan 2,2 hektár egy ember lábnyoma, de ha megnézzük a föld aktív termő területeit és a lakosságát, akkor kiderül, hogy 1,8 hektár jut fejenként. Ebből is látszik, hogy az egyének környezetre gyakorolt káros hatását csökkenteni kell, mert előbb-utóbb kizsigereljük a Földet, a lakóhelyünket.


Túl kis pontok vagyunk mi a rendszerben, hogy ezt befolyásolni tudjuk - mondhatnánk. Ez azonban nem igaz, mert apró lépések kellenek a nagy eredményekhez. Így magánemberként is hozzá tudunk járulni környezetünk megmentéséhez.

Egy élelmiszer annál negatívabban befolyásolja az ökológiai lábnyomunkat, minél messzebbről érkezik, hiszen a szállítás igen környezetszennyező. Ha helyi termelőktől vásárolunk, úgy közvetve óvjuk a környezetünket, és csökkentjük ökológiai lábnyomunkat. Ezzel adunk esélyt gyermekeinknek, unokáinknak, hogy egy élhetőbb bolygón nőjenek fel.

"Keresd-a-helyit" kampány

Magyarországon 2011 novemberében indult egy nagyszabású, Európai Unió által támogatott kampány a témában. Bár a jelenlegi helyzet felmérése és az erőteljes indító médiakampány idén februárban lezárult, a program legalább 5 évig folytatódik tovább, minél szélesebb rétegeket elérve.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

február 10. - február 16.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
37 200
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+6, +13 °C
Minimum:
-5, 0 °C

Hazánkban szombaton délelőtt az ország nagy részén gyengén fátyolfelhős lesz az ég, de a Dunántúlon egy tőlünk északra elhadó front felhőzete okozhat átmenetileg felhősebb időszakokat.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag