Mivel a szkizofréniához hasonló tünetei lehetnek nem szkizofrén pszichiátriai zavaroknak, gyógyszereknek, alkoholnak vagy kábítószereknek, illetve belgyógyászati, ideggyógyászati betegségeknek is, ezért az első lépés, hogy a gyanús beteget teljes körű kivizsgálásban részesítik, amelyhez többek között fizikális, neurológiai (szemmozgás-, mozgászavarok, beszéd vizsgálata), vérkép-, EEG-, EKG- és CT-vizsgálat is tartozik.
A legfontosabb természetesen a pszichiátriai vizsgálat. A betegség klinikai megnyilvánulásai alapján a szakemberben megfogalmazódik valamilyen gyanú, melyet aztán a beteggel, illetve annak hozzátartozóival történő beszélgetés követ. A diagnózis felállítása a tünetek sokfélesége és a betegség különböző lefolyása alapján nem egyszerű feladat. A biztos véleményhez legalább fél éven át meg kell figyelni a beteget. A betegség jellege miatt gyakran előfordul, hogy a beteg megpróbálja elfedni, letagadni vagy lényegtelennek, jelentéktelennek beállítani a tüneteket.
Egyértelműen szkizofréniáról van szó, ha a gondolkodás zavarai, a külső erők általi irányítottság, érzékcsalódások, hallucinációk, téveszmék közül valamelyik határozottan vagy legalább kettő részben észrevehető, illetve a további tünetekből is legalább kettő jellemző, valamint, hogy a tünetek legalább egy hónapon keresztül fennállnak. A diagnózis felállításának alapja ezért a beteg megfigyelése és a tünetek időtartamának és súlyosságának értékelése. A neuropszichológiai vizsgálatokkal, tesztekkel pedig jellegzetes figyelemzavarokat, egyéb gondolkodást érintő rendellenességeket lehet kimutatni.
A diagnózis felállítása után a legfontosabb a beteg és a hozzátartozók pontos és részletes tájékoztatása. Az orvosnak felvilágosítást kell adnia a betegség természetéről, a kezelés irányelveiről és a betegség lefolyásáról.
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
Miután a szkizofréniának biológiai, pszichés és szociális tényezői is vannak, a terápia is összetett; a gyógyszeres kezelés önmagában "félkarú óriásnak" tekinthető, mellette pszichoterápia, család- vagy csoportterápia is részét kell, hogy képezze. Ez utóbbiak jelentősen növelik a komplex terápia hatékonyságát is, azáltal, hogy a beteg sokkal együttműködőbb, ami a kezelés beállításához és következetes véghezviteléhez elengedhetetlen.
A pszichoterápiás foglalkozások, beszélgetések célja, hogy az érintett megismerje betegségét, és ennek megfelelően tudja szervezni életét, kezelni az ezzel járó nehézségeket. A terápiának nem célja, hogy a pácienst meggyőzze az akut fázisban átélt élmények valótlanságáról, de segít azokat személyes problémaként feldolgozni, a kezdeti tünetek felismerésével az akut fázisokat megelőzni, az aktív tünetek veszélyesre fordulását megfelelő módszerrel kivédeni. A család- vagy szociálterápia lényege a kapcsolatteremtés és a szociális háttér problémáinak felderítése és azokra a megoldás keresése.
Legjobban: