Több szabadnapra vágynak a magyarok

A magyar munkavállalók csaknem fele kevésnek találja az egy évben kivehető szabadnapok számát - derül ki a Profession.hu felmérésből.

Hogyan hat a szívre a nyári szabadság? A válaszért kattintson ide!

A felmérésbe 1000 embert vontak be. A válaszok alapján elmondható, hogy a magyarok 48 százaléka nem tartja elegendőnek az éves szabadságok számát. 2014-ben még 40 százalék volt ez az arány.

Nem mindenki dönthet a szabadságáról

A válaszadók mindössze 24 százaléka nyilatkozott úgy, hogy teljes mértékben ő döntheti el, mikor megy szabadságra. A résztvevők 53 százaléka többnyire, a dolgozók egyötöde pedig kisebb részben, de meghatározhatja a szabadság idejét. A megkérdezettek 4 százaléka viszont azt nyilatkozta, hogy nincs beleszólása a kérdésbe. Minimálisan ugyan, de mérséklődött azok száma, akik azt jelezték, hogy főnökeik nem engedik kivenni azokat a napokat, amelyeket maguk választottak: idén erről a problémáról a válaszadók 49 százaléka számolt be, 2014-ben még 53 százaléka.

munka, munkavállaló, szabadság, nyár, nyaralás, szabadnapok,
Van, akinek engedélyezik a szabadságot, ám később visszavonják. Fotó: 123rf

Kellemetlen helyzetek

A felmérés szerint a dolgozók 21 százaléka került már kellemetlen helyzetbe azért, mert felettese ugyan engedélyezte a szabadságot a kívánt napokra, ám azt végül visszavonta. 2014-ben viszont a válaszadók mintegy 30 százaléka számolt be ugyanerről a problémáról. Ugyanakkor megjegyezték, hogy érdemi előrelépés történt a munka miatt kényszerű szabadság-megszakításoknál. Míg 2014-ben a résztvevők 41 százaléka, idén már csupán a 33 százalékuk mondta azt, hogy került már ilyen helyzetbe.


Ha nincs helyettesítés, nincs pihenés

A válaszok alapján csökkent a bennragadt szabadnapok száma, ám a kutatásban résztvevők 17 százaléka a szabadnapjai több mint 60 százalékát nem tudta felhasználni. Az ilyen esetek magyarázata jellemzően hasonló maradt az elmúlt öt évben: az egyik az elvégzendő munka mennyisége, a másik a helyettesítés megoldatlansága. A kutatás egyik érzékeny kérdése volt, hogy mennyien vannak azok, akik csupán papíron mennek szabadságra, de valójában munkával töltik el ezt az időt is. A munkavállalók 41 százaléka jelezte, hogy előfordult már vele ilyen, mindez pedig számottevő fejlődés az öt évvel ezelőtti adatokhoz képest, amikor a dolgozók 53 százaléka számolt be hasonló helyzetről.

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+25, +34 °C
Minimum:
+17, +22 °C

Hazánkban szerdán délelőtt délen és keleten napos idő lesz és gyorsan melegszik a levegő, máshol viszont tovább növekszik a gomolyfelhőzet, és záporok is kialakulhatnak.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag