Hospice kisfilmek a YouTube-on - az emberi méltóságért

Dobó Kata és Csányi Sándor főszereplésével, illetve inkább részvételével készültek a hospice-ellátásról szóló rövidfilmek, melyek megtekinthetőek a youtube-on is.

A két színész önkéntesként is segíti a gyógyíthatatlan betegek ápolását! Sokak számára talán meglepő, hogy a két közismert színész miért vállal ilyen nehéz feladatot. Az indíttatásról mindketten beszélnek az interneten közzétett kisfilmben.

Dobó Kata nagymamája daganatos betegként került a Magyar Hospice Alapítványhoz, a színésznő ekkor találkozott azzal a gondoskodással és törődéssel, amit a szervezet orvosai, ápolói és önkéntesei nemcsak a betegnek, hanem a családnak is megadnak, és eldöntötte, hogy ő is önkéntesként segíti az alapítvány munkáját. Csányi Sándor szintén egy közeli hozzátartozója elvesztésekor határozta el, hogy szeretne segíteni a betegeken és időseken, ezért csatlakozott a Magyar Hospice Alapítványhoz.

Mindketten rendszeresen látogatják a Budapest Hospice-házat, segítenek a betegápolásban és ismertségükkel igyekeznek népszerűsíteni az alapítvány munkáját. A szervezet kisfilmjeit is önkéntesek készítették, ingyen dolgozott a szerkesztő, az operatőr, a vágó és a sminkes is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +12 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés valószínű. Néhol - főként az északnyugat-délkeleti sávban - alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A keleties szél csak kevés helyen élénkülhet meg, de zivatarok körül átmenetileg erős széllökések előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között alakul. Késő estére döntően 14 és 22 fok közé hűl le a levegő. A hét közepéig fronthatásra nem kell az előrejelzés szerint számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra