Orvosmeteo: zivatarveszély az ország középső részén

Több megyében is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Záporok, zivatarok csaphatnak le a hét elején az ország több megyéjében, a Kiderül előrejelzése az alábbi megyékben hirdetett elsőfokú figyelmeztetést. Fronthatásra legalább nem kell számítani.

Hétfőn a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés valószínű. A korábbi napokhoz képest jóval kisebb számban, csak néhol alakulhatnak ki záporok, zivatarok, az északkeleti megyékben kicsi a csapadék esélye. A keleties szél csak kevés helyen élénkülhet meg, de zivatarok körül átmenetileg meg is erősödhet a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között alakul. Késő estére döntően 14 és 22 fok közé hűl le a levegő.

csapadék
záporokra, zivatarokra ma is számíthatunk. Fotó: Getty Images

A hét közepéig fronthatásra nem kell az előrejelzés szerint számítani, a frontérzékenyek tünetei így várhatóan nem romlanak majd. Ugyanakkor a zivatarok intenzitásának csökkenésével a levegő pollentartalma megnövekszik, ami az allergiával küzdők számára lehet rossz hír. A fák közül a fenyőfélék pollenkoncentrációja az alacsony-közepes tartományban alakulhat, a bálványfáé, a bodzáé és a hársé országosan alacsony, helyenként elérheti a közepes szintet. Alacsony koncentrációban jelen van még a levegőben a ciprus- és tiszafafélék, az olajfa, a dió, a tölgy, az eperfafélék, a vadgesztenye és a kőris virágpora, fokozatosan csökkenő mennyiségben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +5 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a Dunától keletre még délután is lehetnek erősen felhős körzetek. Számottevő csapadék már nem valószínű. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?