Megvan a döntés, hogy ki lesz a következő magyar űrhajós

A szakértői bizottság végleges döntése alapján Kapu Tibor lehet az az ember, akit Magyarország hosszú évtizedek után ismét a világűrbe küld, míg a tartalék űrhajós Cserényi Gyula lesz, ők fogják elvégezni a kiképzés utolsó fázisát – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

Farkas Bertalan 44 évvel ezelőtt vált az első magyar űrhajóssá, és most küszöbön áll a következő magyar küldetés. A kormányzat ugyanis a tudományos és ipari fejlesztések, vívmányok tökéletesítése érdekében nemzeti kutatóűrhajós programot indított. Szijjártó szerint a tesztek nagymértékben segíteni fogják a magas hozzáadott értékű, high-tech szektorok, például az egészségtudomány fejlődését.

A küldetésre 240-en jelentkeztek. Közülük egy rendkívül összetett folyamat során a szakértők végül kiválasztottak négy jelöltet, akik komoly kiképzésen estek át az űrdinamikától kezdve a könnyű repülőgépes pilótakiképzésen át a különböző fizikai tesztekig és tudományos munkákig.

Kapu Tibor lehet a következő magyar űrhajós
Kapu Tibor lehet a következő magyar űrhajós. Fotó: MTI/KKM

„A tegnapi éjszaka folyamán a szakértői bizottság meghozta végleges döntését mindenféle szempontot mérlegelve, és ez úgy szól, hogy Kapu Tibor 32 éves gépészmérnök lehet a következő magyar kutatóűrhajós, aki eddig leginkább az autóiparban dolgozott, és főleg akkumulátorfejlesztéssel foglalkozott” – közölte a tárcavezető.

Annak érdekében, hogy a misszió biztosan megvalósuljon, egy tartalékos űrhajóst is kijelöltek: Cserényi Gyula 35 éves villamosmérnököt. Ők ketten fogják végigcsinálni a kiképzés utolsó fázisát. Szijjártó Péter aláhúzta: nagyon komoly feladatokat kell majd végrehajtaniuk mind a fizikai, mind a mentális állóképesség szempontjából, hiszen a következő magyar űrhajósnak ki kell bírnia például azt a mintegy 48 órás utat is, amelyet egy kapszulában szinte egy helyben kell eltölteni, amíg a Nemzetközi Űrállomást elérik.

Cserényi Gyula
Cserényi Gyulát választották tartalék űrhajósnak. Fotó: MTI/KKM

A kiválasztottak hamarosan az Egyesült Államokba utaznak, ahol az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), illetve egy szerződés alapján az Axiom Space nevű vállalat fogja biztosítani a kiképzésük utolsó fázisát. A miniszter arra is kitért, hogy a még az utolsó pillanatig versenyben lévő másik két jelölt a misszió munkáját majd a földi támogató egység vezető munkatársaként fogja segíteni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.