Egyetemre vagy főiskolára jár? Tovább fog élni!

Kimutatások bizonyítják, hogy iskolázottságtól is függ az életmódból eredő önpusztítás mértéke. A csupán érettségizettekhez képest a felsőoktatásban tanulók kevesebbet dohányoznak, és ritkábban fogyasztanak alkoholt.

Kutatási eredmények

Fiatal egyetemistákkal készített kimutatást az Egy Csepp Figyelem Alapítvány. A vizsgálat a szív-érrendszeri betegségek és a diabétesz rizikófaktorainak felderítésére és az ezekkel kapcsolatos egészségnevelő tevékenységre irányult, mivel a dohányzás, az alkoholfogyasztás, az elhízás és a fizikai aktivitás hiánya rizikótényezőnek számít ezeknél a betegségeknél.

Az elkészült kutatásokból kiderül, hogy a hallgatók (99 százalékban 36 év alatti fiatalok) testalkata, táplálkozási szokásai és életvitele alapján nagyobb mértékben vannak kitéve ezeknek a betegségeknek, mint néhány évtizeddel korábban. A magyar felnőtt népesség európai összehasonlításban is magas halálozását döntően meghatározó szív-érrendszeri és daganatos betegségek hátterében is elsősorban életmódbeli tényezők állnak.

A vizsgálat szerint magasabb a nemdohányzók aránya, és a hallgatóknak csupán 15 százaléka dohányzik naponta a felsőoktatásban. Ez az arány nagyon kedvező, sokkal alacsonyabb, mint a fiatalabb életkorú, középfokú tanintézetbe járó fiataloké. A magasabb iskolázottságú fiatalok sokkal tájékozottabbak az iskolai egészségnevelésnek köszönhetően.

A vizsgálatok

A hallgatóknál testsúly-, testmagasság- és haskörfogatmérést végeztek, és ennek alapján meghatározták a tápláltsági állapotot, valamint vérnyomás- és vércukormérésre is sor került. Ezzel párhuzamosan a jelentkezők névtelenül kitöltöttek egy kérdőívet, amelyben a kérdések többsége az életmódjukra vonatkozott. Ezekből kiderült, hogy a családokban az apákat leginkább a magas vérnyomás, a nagyszülőket elsősorban a cukorbetegség, az anyákat pedig leginkább az elhízás veszélyezteti. A hallgatók többségükben (magasabb arányban a férfiak) egészségesnek tartották magukat. Ez a minősítés általában erre a fiatal korosztályra jellemző.

Életmód

A táplálkozás már fiatal korban döntően befolyásolja későbbi egészségi állapotunkat, tehát már gyerek korban nagyon fontos a főétkezések rendszeressége. A megkérdezettek közül mind a férfi, mind a női hallgatók legmagasabb arányban a reggelit hagyják ki, ami nagyon egészségtelen, és legmagasabb arányban szinte minden nap vacsorát fogyasztanak.

A rendszerességen túl nagyon fontos az elfogyasztott táplálék minősége. Általános tapasztalat, hogy a húsfélék fogyasztásában főként a sertés és marhahús dominál, teljes kiőrlésű kenyér helyett legtöbben fehér kenyet, vaj helyett pedig margarint választanak. A húsfogyasztásban hasznos változást jelentene a halfogyasztás elterjedése, az állati és növényi eredetű zsiradékokat pedig váltakozva ajánlott fogyasztani. A dr. Aszmann Anna által végzett kutatásból az is kiderült, hogy a fiatalok csak ritkán fogyasztanak zöldséget és gyümölcsöt.

A táplálkozás mellett a fokozott fizikai aktivitás vezetne csökkenő rizikófaktorhoz a modern népbetegségek tekintetében. A felmérés szerint ebben a hölgyek maradnak el az ellenkező nemtől, amit változatos és egészséges táplálkozással igyekszenek kompenzálni. Érdekes az is, hogy a fiatal nők közül kétszer annyian gondolják magukat elhízottnak vagy túlsúlyosnak, mint amennyien a mérések alapján valóban azok!

Az cikk alapjául szolgáló összefoglalót Egyetemista Fiatalok Egészségi Állapotának és Életmódjának Vizsgálata címmel Dr. Aszmann Anna készítette az Egy Csepp Figyelem Alapítvány gondozásában.

Felhasznált irodalom: Dr. Aszmann Anna - Egyetemista fiatalok egészségi állapotának és életmódjának vizsgálata (Egy Csepp Figyelem Alapítvány)

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +22, +27 °C
Minimum: +7, +12 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt általában közepesen felhős időre készülhetünk, csapadék nem valószínű. Délután a napsütés mellett fátyol- és gomolyfelhők is lesznek az égen, de ezekből csapadék nem alakul ki. A szél napközben élénk nyugati lesz. Hajnalban 7, 12 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 27 fok között alakul. Késő este 15, 20 fok lesz. Csütörtökön gyenge hidegfront hat a szervezetre. Az érzékenyeknél görcsös fejfájás, valamint izom- és hasi görcsök is jelentkezhetnek, az arra hajlamosak vérnyomás-ingadozást is tapasztalhatnak. Átmenetileg az ízületi problémák is fokozódhatnak. A szél kissé csökkenti a hőérzetet, a szabadban változó komfortérzet lesz jellemző. Az alvásproblémák mérséklődnek. A légszennyezettség alacsony, kissé növekszik. A porkoncentráció közepes, alig változik. A légnyomás gyengén emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Magas pollenkoncentráció