A férfiak egészségét tönkreteheti a gazdasági válság

A gazdasági világválság sokkal inkább károsítja a férfiak szellemi egészségét, mint a nőkét - állítják brit kutatók.

Annak ellenére, hogy jóval több nő, mint férfi veszti el állását a válság miatt, azon férfiak, akik esetleges elbocsátásuk miatt aggódnak sokkal fogékonyabbak a stresszre és depresszióra, mint a nők, derült ki a Cambridge-i Egyetemen végzett tanulmányból.

DepresszióAmint a gazdasági lassulás elmúlik, az állandó munka meglétének bizonytalansága erősebben fog lecsapni a férfiakra, mint a nőkre, mivel az állás elvesztésének félelme a férfiakat természetüknél fogva veszélyezteti, szellemi egészségüket károsítva.

"Ennek részben az a macsó felfogás az oka, miszerint a férfi a kenyérkereső" - mondta Dr. Brendan Burchell szociológus. "A nőkkel ellentétben, a férfiaknak kevésbé képesek magukat munkahelyükön kívül értékelni az iskola elvégzése és a nyugdíjba vonulás közti időszakban." Burchell hozzátette: "Annak ellenére, hogy már néhány évtizede egyenlő munkalehetőségeket biztosítanak férfiaknak és nőknek egyaránt, a férfiak továbbra is úgy vélik férfiasságukon esik csorba, amennyiben állásuk veszélyeztetett."

Háromszáz brit alkalmazott elemzett adatait, egy több ezer emberrel végzett felmérés adataival kombinálva a kutatók arra az eredményre jutottak, hogy amennyiben munkanélküli férfiak elfogadnak egy bizonytalan állást, úgy szellemi egészségi állapotuk nem javul.

Ezzel szemben munkanélküli nők szellemi egészsége javult, sőt helyreállt, még egy bizonytalan állás megszerzése esetén is.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +9 °C

Sok napsütés várható gomolyfelhőkkel, délután észak felől megnövekvő, néhol meg is vastagodó fátyolfelhőzettel. A nap nagy részében néhol lehet zápor, majd estétől a Dunától keletre már elszórtan fordulhatnak elő záporok. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között alakul. Időjárási frontok nem okoznak ezen a napon kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra