Dohányzás - A német parlamenti képviselőknek sincs kivétel

Berlin, 2007. szeptember 2. (MTI) - Hétfőtől a német parlament képviselői számára sincs kivétel, legalábbis ami a dohányzást illeti.

A hét végétől ugyanis a berlini Bundestagban is életbe lépett a dohányzási tilalom, noha a több mint hatszáz honatya jelentős hányada ezen a téren szeretett volna "mentelmi jogot" biztosíttatni a maga számára. Mostanra azonban be kellett látniuk, hogy elmúltak azok az idők, amikor Helmut Schmidt volt kancellár és a hozzá hasonló "politikai nagyságok" akár két mondat között is nyugodtan füstölöghettek. A politikusoknak manapság - ezen a téren is - példát kell mutatniuk.

Így Norbert Lammert konzervatív parlamenti elnöknek és Peter Struck szociáldemokrata frakcióvezetőnek fel kell hagyniuk az általuk oly kedvelt pipázással, vagy ha nem, akkor csak az ülések közötti szünetekben, az elkülönített kis helyiségekben hódolhatnak szenvedélyüknek. Ellenkező esetben - mint arra Lammert képviselőtársait még figyelmeztetni is kényszerült - tetemes pénzbírsággal kell számolniuk, azaz mélyen nyúlhatnak a zsebükbe a "dohányért."

Németország több tartományában szeptember elsejétől életbe lépett a dohányzási tilalom, amelynek értelmében a vonatokon, illetve a legtöbb pályaudvaron, a közúti közlekedési eszközökön - így az autóbuszokon és a taxikon is - szigorúan tilos cigarettára, szivarra, de még pipára is gyújtani. Ráadásul tilos a füstölés a középületekben, a hivatalokban, sőt a vendéglők jelentős hányadában is, jobban mondva csakis a külön erre a célra biztosított helyen engedélyezett a rágyújtás.

A törvényhez már a tizenhat német tartomány többsége csatlakozott, míg néhány csak január elsejétől hajlandó beadni a derekát.

A rendszabály - amelyet több uniós tagállam már magáévá tett - a passzív dohányosokat védi. Ugyanakkor védi a fiatalok egészségét is, számukra ugyanis az eddigi tizenhat év helyett csak tizennyolc éves korban engedélyezett a dohányzás, továbbá a legkülönbözőbb dohánytermékek vásárlása is. A dohányzással szemben ugyanakkor az ellenőrzés szigorúsága szinte nem ismer határokat.

A vasárnapi felmérések szerint a lakosság meglehetős türelemmel, illetve megértéssel tolerálta a szigorításokat, különösebb fegyelmezetlenségről nem érkezett hír. Egyes értesülések szerint ugyanakkor megnövekedett azoknak az utazóknak a száma, akik a "nem dohányzó" helyett "dohányozni szabad" feliratú taxikat kerestek - ám a nyilvános közlekedési eszközökön nem mindenütt akad ilyen megkülönböztetés.

A kocka tehát szeptember elsejétől Németországban is el van vetve. A folytatás azonban az élen járó tartományok tapasztalataitól függ majd.

(MTI-Panoráma - Pietsch Lajos, Berlin)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +8 °C

Estig a gomolyfelhő-képződés mellett még sok napsütésre számíthatunk, azonban az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak késő délutántól. Legfeljebb néhány helyen - főleg a Salgótarján-Nagykanizsa vonal mentén - fordulhat elő futó zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Időjárási frontok nem okoznak ezen a napon kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra