Psziché
Alvás
Egészséges alvás, alvászavarok, alvajárás, horkolás, álmok, krónikus fáradtság szindróma
Tizenéves álomszuszék
Ismét becsengettek az iskolába, de az Ön tinédzser gyermeke csak lenyomja a vekkert, és alszik tovább. Később folytatja az iskolapadon. Ismerős, ugye? A tinédzserek biológiai órája nem igazodik a család, az iskola menetrendjéhez. Nézzük, mit tehet ellene!
A nap nagy részében közepesen vagy erősen felhős idő valószínű az északkeleti harmadban a legtöbb napsütéssel. Csak helyenként fordulhat elő kisebb eső, zápor. Estétől délnyugat felől kiterjedt csapadékzóna érkezik záporokkal, zivatarokkal. A délkeleti, keleti szél sokfelé megélénkül, a Győr-Szeged szélcsatornában meg is erősödik, amit néhol viharos lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 26 fok között várható, a nyugati határnál ennél kissé hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 14 és 19 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra napközben nem kell számítani.