Az evéstől függ, hogyan alszunk

A Pennsylvania Egyetem Perelman Orvosi Karának kutatói friss tanulmányukban arra keresték a választ, vajon étrendünknek befolyásoló szerepe van-e abban, hogy hogyan alszunk.

Az című lapban közzétett vizsgálat első ízben mutatta ki, hogy bizonyos tápanyagoknak szerepe van abban, milyen az alvásritmusunk.

Amint arról Michael A. Grandner, a Pennsylvania Egyetem Alvásközpontjának munkatársa beszámolt, legtöbben magunk is észrevesszük, hogy a napközben elfogyasztott ételek befolyásolhatják az alvásunk minőségét, ám minderre eddig nem született tudományos magyarázat.

A szakemberek 2007 és 2008 közötti adatokat elemeztek ki, melyekben az Egyesült Államok lakosságának alvásit térképezték fel egy reprezentatív minta alapján. Az alanyokat az alvásmennyiség alapján négy csoportba osztották: akik nagyon keveset alszanak, azaz öt óránál kevesebbet, akik keveset alszanak, vagyis 5-6 órát, akik átlagos mennyiséget alszanak, vagyis 7-8 órát, és akik sokat alszanak, vagyis legalább 9 órát. Valamennyiüknél feltérképezték azt is, hogy mit és mennyit esznek, valamint, hogy azokban milyen arányban fordulnak elő a különböző tápanyagok.

Az eredmények azt mutatták, hogy a keveset alvók fogyasztották a legtöbb kalóriát, őket követték a normál mennyiséget alvók, majd a nagyon keveset alvók, és végül a sokat alvók. A legváltozatosabban a normál mennyiséget alvók táplálkoztak, a legkevésbé változatosan pedig a nagyon keveset alvók. Többek között azt is megállapították a szakemberek, hogy a nagyon keveset alvók kevés csapvizet és likopint fogyasztottak (utóbbi a piros és narancssárga színű ételekben található), valamint kevesebb szénhidrát jutott a szervezetükbe, a keveset alvók szintén nem ittak sok csapvizet, és emellett kevés C-vitamint és szelént vettek magukhoz, viszont több luteint, ami a zöld és leveles zöldségekben található.

A sokat alvók kevés teobrominhoz (ez a csokoládéban és a teában található), valamint dodekánsavhoz (egyfajta telített zsír)- és kolinhoz (ami a tojásból és a zsíros húsokból nyerhető ki) jutottak, viszont több alkoholt fogyasztottak.

Dr. Grander megjegyezte, hogy összességében megállapítható, hogy akik 7-8 órát alszanak minden éjszaka, máshogy táplálkoznak, mint akik ennél többet vagy kevesebbet, valamint az is világossá vált, hogy mind a keveset, mind a sokat alvók kevésbé változatosan ettek a normál mennyiséget alvókhoz képest. Ami egyelőre még nem tisztázott az az, hogy ha valaki megváltoztatja az étrendét, annak hatására megváltoznak-e az alvási szokásai is? Ennek a kérdésnek a megválaszolásához a szakemberek még további kutatásokat terveznek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra