Őszi Szünet
„A szülőkkel akarják megfizettetni az emelt rezsidíjat”
Egyelőre nem született hivatalos döntés arról, hogy az idei iskola tanévben eltörlik-e az őszi szünetet, meghosszabbítva egyszersmind a téli szünetet. Ha azonban mégis bevezeti a kormányzat ezt a változtatást, azzal a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint lényegében a szülőkre terheli át a megemelt rezsidíjakat.
Gyógyszerkereső
Nagyrészt derült idő várható, felhős tájak csak a délnyugati megyékben maradhatnak. Estig még kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat, de a délnyugati megyékben éjszaka sem zárható ki csapadék. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk, eleinte helyenként még erős, esetleg viharos közeli is a keleti, északkeleti országrészben.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 16 és 22 fok között alakul, de a szélárnyékos északi tájakon ennél alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.