Ennyien tudnak félretenni – elkészült a felmérés a magyarok anyagi helyzetéről

A magyarok kevesebb mint harmada rendelkezik fél havi jövedelemnek megfelelő tartalékkal – derült ki a jegybank felméréséből.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) országos reprezentatív kutatás keretében első alkalommal készített átfogó felmérést a magyar lakosság pénzügyi egészségéről. A 2024 augusztusában 1500 fő bevonásával, 18-79 év közöttiek körében készült felmérés eredményeiből kiderült: a válaszadók 40 százaléka nem tudna egy hónapon túl megélni fő jövedelemforrásának elvesztése eseténtudta meg a Népszava. 

forint, pénz, megtakarítás
A legtöbben nem tudnak félretenni. Fotó: Getty Images

Csak minden ötödik magyar tud felkészülni a nyugdíjra

Bár saját bevallása szerint a lakosság 63 százaléka mindig vagy legtöbbször figyelemmel kíséri havi költéseit, csupán 44 százalékuk készít tervet kiadásai és bevételei kezelésére. A leginkább tervezők a 18-29, valamint a 70-79 éves korosztály. Mindössze 19 százalék érzi úgy, hogy pénzügyileg teljesen vagy eléggé sikerül felkészülnie a nyugdíjas évekre, 53 százalék azonban úgy gondolja, nem tud megfelelően felkészülni rá.

Emellett 49 százalék megpróbál rendszeres jelleggel pénzt félretenni, mintegy 30 százalék azonban nem tud és nem is próbál rendszeresen megtakarítani. Hosszútávú célokra csak minden harmadik válaszadó takarékoskodik. Saját pénzügyi helyzetével a lakosság mindössze 19 százaléka elégedett. 61 százalék mindig, 29 százalék pedig legtöbbször időben tudja fizetni a számláit. A lakosság 20 százalékának érezhető teher az adósságok törlesztése, 5 százalék pedig nem is tud időben törleszteni. A magyarok 40 százaléka nem tudna egy hónapon túl megélni fő jövedelemforrásának elvesztése esetén, ezen belül a válaszadók fele még egy hétig sem. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +11 °C

Egy északnyugatról délkelet felé haladó szakadozottabb frontális felhősáv következtében átmenetileg megnövekszik a felhőzet, de emellett mindenhol kisüt több órára a nap. Szórványosan várható zápor, zivatar. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, de a zivatarok környékén viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 29 fok között várható. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?