Lelki munka a továbbélésért

Akkor tudjuk meg, mi a halál, ha olyasvalakit veszítünk el, akit nagyon szerettünk. A halálélmény lesújt bennünket, kétséget támaszt bennünk önmagunk és minden iránt, amit eddig magától értetődőnek tartottunk. Átalakulásra kényszerít, ha akarjuk, ha nem.

Különösen a közeli családtag - szülő, társ vagy gyermek - halála változtatja meg végérvényesen az itt maradó életét. Ez a változás sok esetben az egész életformára kiterjed, de a lelkiállapotra mindenképpen. A veszteség tudomásulvétele és elfogadása sok szenvedéssel jár, ami a gyászolót mélységesen kimeríti. Nem véletlenül nevezi a pszichológia gyászmunkának ezt a lelki folyamatot.
Tudomásul kell venni, hogy a halottal együtt elvesztettük saját életünk egy részét is. A véglegesen lezárult kapcsolat befejezetlensége kibírhatatlannak tűnik. A feszültség nyomása átmenetileg enyhül a sírástól, a múlt történéseinek fölemlegetésétől, a közös visszaemlékezésektől. Erre régebben módot adtak a hagyományok, mint például a siratás, a tor, a különféle gyászszertartások, halotti misék. Napjainkban nem segítenek már ezek a rítusok. Elveszítettük a búcsúzás, a halottról való beszélgetés kultúráját. A halál tabu téma. A közösség - szokások által szabályozott - támogató ereje megszűnt. A haldokló ápolása az egészségügy feladata, a temetés rendezése az erre szakosodott vállalkozásoké, a gyászoló család pedig magában küszködik. Pedig főként az első hetekben támogatásra szorulna.

Az élet rendje

Gyásznak nevezzük azt az érzést, amelyet valamilyen érték elvesztésének az élménye vált ki belőlünk. A gyász folyamata képessé tesz rá, hogy el tudjunk szakadni attól, amit elveszítettünk. Tudomásul kell vennünk, el kell fogadnunk a veszteséget úgy, hogy közben a lehető legtöbbet őrizzük meg, és vigyük tovább az elvesztett emberi kapcsolatból.
Ha meghal valaki, akit szeretünk, ez nemcsak hogy előrevetíti a saját halálunkat, hanem bizonyos értelemben meghalunk vele együtt mi is. Szeretteink halála minden másnál radikálisabban tudatosítja bennünk, hogy döntően kapcsolataink alapján értelmezzük magunkat, hogy egy kapcsolatnak a - halál általi - megszakadása kivetkőztet bennünket önmagunkból, és új alkalmazkodást kíván tőlünk. Ez az "élmény" megrendíti a magunkról és a világról alkotott képünket. A gyászra vár az a feladat, hogy kimunkálja bennünk a visszarendeződést. Hogy sikerül-e a világ és önmagunk megítélésébe újabb perspektívát vinnünk, és a haláltudatot éntudatunk részének tekintenünk, vagy megroppan bennünk valami, és vég nélkül gyászolunk, ez attól függ, hogy tudunk-e helyesen gyászolni. A gyászt nem szabad gyengeségnek tekinteni. A gyászolás rendkívül fontos lelki folyamat egészségünk megóvása érdekében.
A gyászolást sok minden befolyásolja: a halottal való kapcsolat "minősége", a gyászoló életkora, a gyászoló neme, a korábbi veszteségek és azok "megélése", az aktuális élethelyzet, és a gyászoló emberi kapcsolatai.
A testhez hasonlóan a lélek működésének - így a gyász lezajlásának - is vannak törvényszerűségei. A gyászfolyamat különböző fázisokra osztható.

Ez nem lehet igaz!

A gyász első időszaka az elutasításról szól. A gyászoló nem veszi tudomásul a veszteséget, képtelen érzékelni azt, ami történt, rémülettől dermedt és sokkos. Ez a fázis többnyire rövid, mindössze néhány napig vagy egy-két hétig tart. (A hirtelen bekövetkező haláleseteknél ez a fázis hosszabbra nyúlhat.) Ebben az időszakban lehetőség szerint le kell venni a gyászoló válláról a mindennapi élettel kapcsolatos teendőket, és segédkezni a halálesettel összefüggő ügyek lebonyolításában is. Fontos érzékeltetnünk vele, hogy nincs egyedül, ugyanakkor nem járunk el helyesen, ha kiskorúként kezeljük, vagy védőbúra alá helyezzük. Meg kell találnunk az optimális arányt a közelség és a távolságtartás között vele szemben. Fontos a gyászoló számára, hogy érezze: szabad olyan bénultnak, olyan érzéketlennek lennie, mint amilyen, és senki nem veti a szemére, ha pillanatnyilag nem hullat könnyeket. Hiszen ez az érzéketlenség az érzelmi megrázkódtatásból fakad. A gyászoló az erős érzelemtől "dermed meg".

Bárcsak még egyszer elmondhatnám

Az érzelmi bénultságot követően hamar felszakadnak az érzelmek. Vegyes érzelmek lesznek úrrá a gyászolón: gyász, düh, harag, félelem és nyugtalanság. Az érzelmeknek ezt a kaotikus zűrzavarát el kell viselnünk. Az is előfordulhat, hogy a gyászoló "bűnöst" kezd keresni, és az orvosok vagy az ápolók között véli megtalálni azt. Ez rövid időre mintha könnyítene a gyászon. A vétkest természetesen nem csak mások soraiban kell keresnünk, saját magunkat is hibáztatjuk szerettünk haláláért. A gyásznak ebben az időszakában jelenik meg a bűntudat. Néha döntő szerepet játszik, hogy milyen volt a viszony a haldokló és a hátramaradott között, és hogy tisztázni tudták-e még a problémáikat.

Az erős bűntudat például azt eredményezi, hogy a gyászoló megreked a folyamatnak ebben a fázisában. Agresszív érzések szabadon engedése segíthet elkerülni a depresszióba süllyedést. A hevesen feltörő érzelmek nehéz helyzetbe hozzák a gyászolót, ugyanis a társadalom önuralmat várna el. Fontos azonban, hogy ezek az érzelmek szabad utat kapjanak, hogy a gyászoló eljuthasson a gyász következő fázisába. Ha beszélgetünk az elhunytról, nagyobb a valószínűsége az ilyen indulatok kitörésének, mintha a gyászoló figyelmét el akarnánk terelni. Ebben az időszakban egész egyszerűen csak meg kell hallgatni, odafigyelni rá, s elviselni ezt a fel-le hullámzó érzelmi zűrzavart.

Nehéz búcsú

A düh és a bűntudat már a "keresést" szolgálja: ameddig valaki miatt bosszankodni tudunk, addig az illető valamilyen módón még létezik. A gyász harmadik fázisában, a keresés, a megtalálás és az elválás stádiumában - öntudatlanul vagy tudatosan - "keressük" az elhunytat, ott, ahol gyakran láttuk, amikor még élt. Ebben a szakaszban valóságosan létező embernek tekintjük őt. A hétköznapok valóságával való összeütközés azonban újra és újra ráébreszti a gyászolót, hogy az elhunyttal való kapcsolata, amelyről azt hiszi, hogy helyreállt, lényegesen megváltozott.

A keresés gyakran belső párbeszéd alakját ölti. Ennek során újból megtaláljuk a partnert, ismét diskurálhatunk vele. Ez lehetőséget teremt arra, hogy bizonyos kérdéseket újra megvitassunk vele. A gyászmunka akkor zárul le sikerrel, ha a "megtalálást" ismét a "kényszerű elszakadás" követi, és amikor a gyászoló képes már el is fogadni ezt az elválást. Ez az időszak hetekig, olykor évekig is eltarthat. A gyászolót ebben az időszakban nem szabad unszolni a végérvényes veszteség elfogadására.

A szeretet van olyan erős, mint a halál

Amikor a keresés és az elszakadás váltakozása eljutott abba a stádiumba, hogy már nem köti le a gyászoló minden gondolatát, teljes képzeletvilágát, kezdetét veheti az önmagához és a világhoz való új viszony kialakításának időszaka. Ennek előfeltétele, hogy az elhunyt "belső alakká" váljék: korábban, ami a kapcsolatban létezett, az már a gyászoló saját lehetőségeinek körét gazdagítja. Tudatosul benne, hogy az elhunyt milyen hatással volt rá, hogy a szeretete mit alakított, formált rajta, és mi az, amit a vele való kapcsolatból nem veszített el. Minél inkább megtalálja a gyászoló önmagát az élet megkövetelte új szerepekben, s minél világosabban látja ennek révén milyen emberi tulajdonságok kifejlesztésére képes, annál inkább visszanyeri önbizalmát és önbecsülését. A gyászmunkának ebben a stádiumában már nélkülözni tudja azokat az embereket, akik eddig segítségére voltak. Ebben a stádiumban a veszteség elfogadása megtörtént. A veszteség miatt érzett fájdalom feláldozható, és fel is kell áldozni. Megtapasztalta a gyászoló, hogy minden kapcsolat múlandó, hogy az élethez való minden kötődésnek határt szab a halál. És mégis, ennek tudatában is örülni vagyunk képesek az új lehetőségeknek, mert megtanultuk, hogy a veszteségek elviselése nagyon nehéz ugyan, de lehetséges, és egy új élet csíráját is magában hordozza.

Gyermekek gyásza

Mi, a mai kor felnőttjei nem igazán tudunk mit kezdeni a halálproblémával. Ha a haláltéma tabu, és egymás között sem tudunk könnyen beszélni erről a témáról, hogyan tudnánk a gyermekeknek szólni róla? Kultúránk, civilizációnk nagy adóssága, hogy nem tanít meg a veszteségek kezelésére, ezek közösségben való megosztására. A felnőttek részéről adott tündérmese szerű vagy vallásos válaszok nem segítik a gyermekek halál-feldolgozását. Pedig a gyász sikeres vagy sikertelen feldolgozása kihat felnőttkori életükre, ezért komolyan kell venni a kérdést.



Mit fog fel a gyermek a halálból? Hároméves korig számukra legfőbb veszteség az elszakadás. A gondozó személytől való elszakadás élménye a mindent meghatározó. A három-öt éves gyermek számára átmeneti jellegű tény, ideiglenes eltávozást jelent, s visszavárják az illetőt. Öt éves kor után már megsejtik a visszafordíthatatlanságot, de valamilyen külső erőnek tulajdonítják az illető elvesztését. Kilenc-tíz éves kor körül alakul ki a halál realisztikus fogalma, s egy biológiai folyamat részeként érthető meg számukra. A kamasz már a felnőttekhez hasonlóan gondolkodik a halálról, de ebben az amúgy is nehéz életszakaszban egy ilyen veszteség igen megterhelő.
A gyermeki gyászmunkát nehezíti az a tény, hogy a körülöttük lévő felnőttek annyira el vannak foglalva a saját gyászukkal, hogy nem marad elegendő figyelmük a gyermek érzelmi támogatására.

Kérdez a gyermek, és nekünk válaszolni kell

A felnőttek, ha tiszteletben tartják a gyermekek jogát a gyászhoz, meg kell tanítsák őket arra, hogy a veszteségek az élet természetes velejárói, a dolgok nem állandóak, a veszteség és a bánat érzései normális dolgok. A gyász hatékony kezelése az, hogy a gyermekkel megosztjuk érzéseinket, azon a szinten, amely megfelel az ő fejlettségi szintjének. A felnőttek gyászmunkájának alapelvei náluk is érvényesek, de néhány speciális szempontra is figyelnünk kell.
A gyermeknek szüksége van térre és időre, hogy fokozatosan fogadhassa be a veszteség tényét. Segíteni kell neki, hogy tudomásul tudja venni a halál visszafordíthatatlanságát. Szükséges, hogy azok a személyek, akik körülötte vannak, és maguk is gyászolnak, legyenek képesek kifejezni érzelmeik, indulataik hullámzását, sokféleségét. Találjon a gyermek meghallgatásra, olyanra, mely tiszteletben tartja az általa kifejezetteket, és nem próbálja bagatellizálni, elkenni azt. Teremtsünk lehetőséget neki arra, hogy kifejezhesse a saját egyéni élményeit, és a helyzet, a történtek egyéni értelmezését.
A gyermekek és a kamaszok rendelkeznek mindazokkal a készségekkel, amelyek a veszteség felfogásához és megértéséhez kellenek. Gyászreakcióikat nem szabad alulértékelni, hiszen gyászfeldolgozásuk hatással van személyiségfejlődésükre és a család további működésére is.
A gyász gyógyít. Behegeszti a sebeket. Segít a fájdalom, a veszteség feldolgozásában, integrálásában. Ha a bennünket ért veszteségek után nem vagyunk képesek gyászolni, nem végezzük el a gyászmunkát, az nem csak életünknek adott szakaszát terheli meg, de a további sorsunkra is mély hatást gyakorolhat. Ugyanakkor befolyással lehet több utánunk következő generáció életére is.

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+19, +24 °C
Minimum:
+1, +7 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt sok napsütésre van kilátás, szinte felhő sem lesz az égen.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag