Ápolók bére: 25 százalékos emelés sem biztos, hogy elég

Az egészségügy átalakításáról szóló tervezet egyik fontos eleme a szakdolgozók bérének megemelése lesz. Csakhogy mire ez megtörténik, addigra a rohamosan növekvő infláció el is értékteleníti a plusz pénzt.

„Az idő már a bevezetése előtt megeheti a tervezett ápolói bérkorrekció hatásait” – fogalmaz cikkében a Népszava. Az egészségügy átalakítását célzó javaslatok alapján jövő januártól vagy júliustól jelentős, mintegy 25 százalékos béremelést kaphatnak a szakdolgozók, ami átlagosan 120 ezer forintos többletet jelentene az érintetteknek.

egészségügyi dolgozó, szakdolgozó ápoló
Óriási bajban az egészségügy, elfogy a kevésbé megbecsült munkaerő. Fotó: Getty Images

A béremelés célja, hogy csökkentsék az orvosi és a szakdolgozói bérek közötti szakadékot, aránytalanságot, jelenleg ugyanis az orvosi béreknek mindössze 27 százalékát kapják a szakdolgozók. Ez az arány a tervezett emelések után a nem diplomások esetében csaknem 31 százalékra, a diplomások esetében pedig átlagosan 46,7 százalékra emelkedne. Az alapbér emelésével egyidőben viszont több pótlék is megszűnhet.

Komoly változások jöhetnek az egészségügyben a belügyi tárca által összeállított javaslatcsomag értelmében. A módosítások a háziorvosi ügyelet és a beteglátogatás rendszerét is jelentősen érintenék.

Nagyon komoly szakemberhiány van

A Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) szeptemberben végzett egy kutatást, amelynek keretében kétezer szakdolgozót kérdeztek ki munka- és életkörülményeikről. A válaszokból egyértelműen kiderült, hogy „fogynak a hadra fogható emberek az egészségügyi intézményekben”. A megkérdezettek 70 százaléka szerint a munkahelyükön akkora a munkaerőhiány, hogy egyre több feladatot kell helyettesítéssel megoldani, és a dolgozók több mint fele a szabadságait sem tudta kivenni, annyira nincs ember.

Tíz válaszadóból hét nyilatkozott úgy, hogy munkahelyén szakrendeléseket és kórházi osztályokat zártak be emberhiány miatt. Ráadásul több mint kétszer több esetben okozott ilyen problémát a szakdolgozók hiánya, mint az, hogy kevés orvos van. Emellett “minden negyedik munkavállaló havonta 200 óránál is többet dolgozik, sőt nem ritkán 300 órát meghaladó munkát végez” – ismertette Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke.

Mit old meg egy hónapokkal későbbi emelés?

A Népszava cikke ugyanakkor arra is rámutat, hogy a jövőre tervezett 25 százalékos béremelésnek csekély súlya lesz, mivel az infláció már így is 20 százalék felett van. „Mire a béremelési terv valósággá válhatna, jó eséllyel már ki is végzi az infláció a jövedelmek emelését” – írja a lap.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +6 °C

A keleti országrészben nagyrészt derült idő várható, miközben a Dunántúlon a felhőzet fokozatosan szakadozik, csökken, de a nyugati határ felé haladva egyre nagyobb az esélye annak, hogy felhős marad az ég. Csapadék nem lesz. A keleti, délkeleti szelet az Észak-Dunántúlon élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul. Késő estére többnyire 5 és 11 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzés szerint a következő napokban nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra