AB: megmarad a kötelező oltás

Az Alkotmánybíróság 2007. június 19-én határozatot hozott az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvénynek a kötelező védőoltásokra vonatkozó szabályait kifogásoló indítványokkal összefüggésben.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a gyermekek egészségének védelme és a fertőző betegségek elleni védekezés alkotmányosan indokolttá teszi az életkorhoz kötött védőoltásokat. A testület ugyanakkor alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette az egészségügyi törvénynek azt a rendelkezését, amely szerint a védőoltást elrendelő határozat - jogorvoslatra tekintet nélkül - azonnal végrehajtható.
Az Alkotmánybíróság szintén alkotmányellenesnek minősítette azt a ma már nem hatályos rendeleti szabályozást, amely miatt a gyermekek és a szülők védőoltások beadásával összefüggő jogai és kötelezettségei nem voltak maradéktalanul megismerhetők a jogszabályokból.
Az Alkotmánybíróság megállapította továbbá, hogy mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet okoz, hogy az Országgyűlés nem biztosított hatékony jogorvoslati eszközt a kötelező védőoltás alóli mentesítési kérelem megtagadásával szemben, ezért felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotási feladatának 2008. március 31-ig tegyen eleget.
A határozathoz Kovács Péter alkotmánybíró különvéleményt csatolt, amelyhez Lenkovics Barnabás alkotmánybíró csatlakozott.
Jogi Fórum / Alkotmánybíróság
(2007.06.20. 10:56)

Értékelje a cikket!

Hirdetés

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

február 17. - február 23.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
38 900
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+5, +10 °C
Minimum:
-1, +4 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt általában közepesen felhős lesz az ég, csapadék nem valószínű.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag