Hetek óta csak meleg víz folyik a csapból egy fővárosi szülészeten

A Semmelweis Egyetem közlése szerint műszaki hiba okozza a kellemetlenséget, amiért a páciensek türelmét és megértését kérik.

Olvasói jelzés alapján számolt be a 444 szerda délután arról, hogy a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája Üllői úti telephelyén hetek óta több csapból is kizárólag meleg víz folyik. Az érintett páciens hangsúlyozta, hogy ez azért is probléma, mert a zuhanyzás lenne az egyik leghatékonyabb természetes fájdalomcsillapító módszer a szülés során. Ráadásul a nyári hőség közepette eleve nagyon kellemetlen a hideg víz és a zuhanyzási lehetőség hiánya.

A lap az ügyben megkereste a Semmelweis Egyetem sajtóosztályát, amely válaszában elismerte, hogy műszaki hiba miatt a telephely „egyes helyiségeiben hol langyos, hol pedig meleg víz folyik a csapokból”. Mindazonáltal közlésük szerint a probléma csak néhány kórtermet érint, az épület és az érintett részlegek többi területét nem. A hiba elhárításán már dolgoznak, de a betegellátás folyamatos biztosítása mellett ez egy lassabb folyamat.

Éppen ezért a klinika a páciensek türelmét és megértését kéri.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

Gyakran változik a felhőzet mennyisége, de említést érdemlő csapadék nem várható. Az északnyugati szél általában vagy gyenge vagy mérsékelt lesz.Késő este 15, 22 fok valószínű.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14 és 19 fok között alakul, de az északi völgyek, illetve a Nyírség kevésbé felhős részein néhol ennél több fokkal hidegebb is lehet. Csütörtökön nem várható fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.