Két sérültet és egy 50 éves barátságot mentettek meg a mentők

„A balesetért senki nem tehet szemrehányást a másiknak!” Ez a tanulsága annak a napokban történt esetnek, ahol a két sérült mellett egy 50 éves barátságot is meg kellett menteni.

„Minden hosszú barátságban lehetnek zökkenők, amik hol az egyik, hol a másik fél hibájából fakadnak. Ilyenkor általában a beismerést többnyire megbocsátás követi, ám a legmélyebb barátságokat is alapjaiban rengetheti meg, ha senki nem érzi magát felelősnek a kialakult helyzetért. Egy ilyen 50 évnyi barátság látszott semmibe veszni azon a Pest vármegyei helyszínen, ahova a hét elején riasztották a mentőket” – kezdte Facebook-oldalán megosztott esetbeszámolóját az Országos Mentőszolgálat.

mentőorvosok és mentőápolók
Két sérültet és egy 50 éves barátságot mentettek meg a mentők. Fotó (illusztráció): mentok.hu

Mindkét 75 év körüli férfi megsérült

A mentőket a helyszínen két 75 év körüli férfi hatalmas veszekedése fogadta. A két barát egy felszerelt lengőajtóra akart lyukat fúrni az új fogantyúnak. Ennek úgy álltak neki, hogy az egyikük ellentartott, a másik oldalon lévő férfi pedig fúrni kezdett. A fúrógépet kezelő férfi azonban nem csupán az ajtót, de barátja tenyerét is átfúrta. A sérült férfi pedig, miközben vérző kezét kirántotta a fúrószárból, nagy erővel arcon csapta barátját a lengőajtóval.

A két 75 év körüli férfi ráadásul nem csak ellátást, de igazságtételt is remélt a mentőktől, melyikük a hibás a másik sérüléséért. Rutinos bajtársaink végighallgatták a két fél egymással kapcsolatos sérelmit, az 1986-ban kölcsönadott Dacia féltengelyének tönkretételétől a 2007-ben kölcsönkért Kovács András Ferenc könyvön keresztül egészen a Covid alatti vitákig, mire végül a mentőápoló igazságot tett: »a balesetért senki nem tehet szemrehányást a másiknak!«” – fejtették ki a vita részleteit a posztban.

A mentők „határozatát” szerencsére mindkét idős férfi elfogadta, így a kórházba szállításuk alatt már a beismerés és a megbocsátás is megtörtént.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható - az északkeleti, keleti országrészben szakadozottabb, vékonyabb felhőzetet kelet, délkelet felől egyre többfelé válthatja vastagabb felhőtakaró. Az eső délelőtt nyugaton, délnyugaton is eláll, ezt követően csapadékra majd csak estétől van kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz. A déli órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra