Pozitív lett a HPV-tesztem, mit tegyek?

Egy pozitív HPV-teszt semmiképpen sem egyenértékű a rákdiagnózissal. Mivel azonban ez a vírus megnöveli a méhnyakrák kialakulásának kockázatát, fontos innentől a tudatos életmód és a rendszeres részvétel a szűrővizsgálatokon.

A humán papilloma vírus (HPV) egyike a leggyakoribb szexuális úton terjedő fertőzéseknek világszerte. Száznál is több fajtáját azonosították már, amelyek egy része viszonylag veszélytelen, egyes típusok azonban súlyos betegségek kialakulását is elősegíthetik. Ezek egyike a méhnyakrák, amely Magyarországon is mintegy 400 nő életét követeli évente, és 1000-1200 új esetet diagnosztizálnak. Elérhetőek már olyan HPV-tesztek, amik segítségével a vírus jelenléte kimutatható. Ha a teszt eredménye pozitív, akkor se essünk kétségbe, hiszen ez nem jelenti egyértelműen azt, hogy rosszindulatú elváltozás is jelen van vagy a későbbiekben biztosan ki fog alakulni a szervezetünkben. Néhány dolgot azonban nem árt megfogadni az egészségünk megőrzése érdekében.

Honnan tudhatom, hogy én is megfertőződtem a HPV-vel?

Ahogy korábban is írtuk, a HPV-fertőzés kimondottan gyakorinak számít: nagyjából az emberek 80 százalékát érinti valamikor élete során. Az esetek túlnyomó többségét azonban az alacsony kockázatú vírusváltozatok okozta fertőzések teszik ki. Ilyenkor a szervezetünk nagy eséllyel néhány hónapon belül leküzdi a kórokozót, amely el is tűnik a szervezetből. Az esetek nagyjából 10-20 százalékában azonban hosszabb ideig fennmarad, ami kóros sejtburjánzást eredményez. Átlagosan körülbelül három hónap a lappangási ideje, mivel azonban a sejtburjánzáshoz több más tényező is hozzájárulhat, ezért könnyen előfordulhat, hogy évekig teljesen észrevétlen marad. A legkockázatosabb típusok közé tartozik például a 16-os és 18-as számmal jelölt, amely nemcsak a méhnyakrák kialakulásáért felelhet, de a férfiaknál is megnövelheti a pénisz, illetve a végbélnyílás környékén kialakuló daganat kockázatát.

méhnyakrák
Csak a vírus jelenlétét mutatja ki a teszt, nem a daganatot. Fotó: Getty Images

Ma már hazánkban is elérhető önmintavételes HPV-teszt, amely hüvelyváladékból képes azonosítani a vírus jelenlétét, mivel a méhnyakról lesodródott HPV-fertőzött sejtek ebből a váladékból is felismerhetőek. A tesztet mi magunk, az otthonunkban is elvégezhetjük, és ennek segítségével nagy pontossággal megállapítható, hogy a mi szervezetünkben is megtalálható-e a vírus.

Az önmintavételes HPV-teszt eredményét fontos a nőgyógyászati szakrendelésen a kezelőorvosnak megmutatni, valamint a nőgyógyászati szűrővizsgálatokon továbbra is rendszeresen megjelenni, ugyanis a HPV-teszt nem helyettesíti a komplex nőgyógyászati vizsgálatot!

Ez a teendő, ha pozitív lett a HPV-teszt

A pozitív teszt azt igazolja, hogy a HPV valamely magas kockázatú típusa jelen van a szervezetünkben. Mégsem szabad kétségbe esnünk az eredmény láttán: ez nem azt jelenti, hogy rosszindulatú daganatunk van, és az sem mondható biztosra, hogy a későbbiekben ki fog alakulni a tumor. Viszont azt jelenti, hogy a méhnyakrák kialakulásának kockázata nagyobb, mint azoknál, akikben a HPV nincs jelen. Az alábbiakat javasolt ilyenkor tenni.

1. Konzultáljunk az orvosunkkal!

Érdemes a teszteredmények kapcsán egyeztetni a háziorvosunkkal is, aki segíthet értelmezni, hogy milyen típusú HPV-t azonosítottak, illetve megállapítani, szükségesek-e további vizsgálatok. Magas kockázatú HPV-törzs jelenléte esetén az orvos rendszeres ellenőrzést javasolhat, az alacsonyabb kockázatú törzsek kevesebb figyelmet igényelnek, elsősorban az esetleges tünetek kezeléséről kell gondoskodni.

2. Kezeljük az elváltozásokat!

A HPV okozta elváltozások kezelésére a patikákban vény nélkül is elérhetőek olyan hüvelyi készítmények, amelyek megvédik a hüvelyhám felületét a kórokozók megtelepedésétől és elszaporodásától. Segítségükkel az enyhébb stádiumú méhnyaki elváltozások vissza is fejlődnek, kúraszerű használatuk pedig elősegítheti a hámképződést, illetve az egészséges intimflóra kialakítását és fenntartását. A megfelelő készítmény kiválasztásában egy háziorvos, nőgyógyász vagy patikus is segíthet nekünk, ne féljünk hozzájuk fordulni a kérdéseinkkel.

3. Figyeljünk a megfelelő intimhigiéniára!

Fordítsunk az eddiginél is nagyobb figyelmet az intimhigiéniára. A rendszeres tisztálkodás persze nagyon fontos, de ezt sem szabad túlzásba vinni. A szappanok, tusfürdők, illetve az intimhigiéniás termékek túlhasználata a bőr kiszáradását, illetve a hüvelyflóra természetes egyensúlyának a felbomlását eredményezheti. A pamut fehérnemű viselése lehetővé teszi bőrünk lélegzését, míg a mesterséges, műanyag rostok nem, sőt, azok irritációt okozhatnak.

4. Erősítsük az immunrendszerünket!

Az esetek túlnyomó többségében a szervezetünk magától is képes megküzdeni a kórokozóval, de mi magunk is segíthetjük ebben a küzdelemben a megfelelő táplálkozással, illetve a helyes életmód kialakításával. Törekedjünk a tápláló és változatos étrend kialakítására, különös figyelmet fordítva a C-, illetve D-vitamin pótlására. Az aktív életmód szintén segíti az immunrendszer megfelelő működését. Válasszunk olyan mozgásformát, amit könnyen beépíthetünk a mindennapjainkba. Végül pedig csökkentsük minimálisra, vagy lehetőség szerint szabaduljunk meg teljesen az olyan káros szenvedélyektől, mint például a dohányzás vagy a túlzott alkoholfogyasztás.

5. Vegyük komolyan a szűrővizsgálatokat!

Amennyiben magas kockázatú HPV-törzset azonosítottak a szervezetünkben, nagyon fontos a rendszeres nőgyógyászati szűrővizsgálat is. Évente egyszer mindenképpen érdemes felkeresni az érintett nőknek egy nőgyógyászt, bizonyos kockázati tényezők fennállása esetén azonban ennél gyakoribb ellenőrzést is indokoltnak tarthat az orvos.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod!

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.