Nem nyilatkozott sem székrekedésről, sem körömgombáról – ismét visszaéltek Karikó Katalin nevével

Ismét visszaéltek Karikó Katalin Nobel-díjas professzor nevével az interneten. A kutató ezért ismételten kihangsúlyozta, hogy soha nem adta és a jövőben sem adja a nevét semmiféle termék, illetve gyógyhatásúnak feltüntetett készítmény reklámjához.

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közkapcsolati igazgatóságának közleménye szerint ismét hamis hírek és álinterjúk jelentek meg, amelyekben a csalók általános orvosként és az emésztőrendszeri betegségek szakértőjeként hivatkoznak Karikó Katalinra, ám ennek nincs semmiféle jogalapja. Karikó Katalin tájékoztatása szerint az álinterjúkhoz róla készült fotók meghamisított változatait használták fel.

Karikó Katalin
Karikó Katalin a Magyar Tudományos Akadémia épületében 2023. október 11-én. Fotó: Kummer János/Getty Images

Már nem először éltek vissza a nevével

A professzor kiemelte, hogy nem nyilatkozott a székrekedés veszélyeiről, és nem adta a nevét az ezt tárgyaló állítólagos interjúhoz. Mindezt valótlanul állítják róla, mint azokban a korábbi reklámokban, amelyekben – egyebek között – körömgomba elleni készítményt vagy az ízületi és gerincfájdalmak elleni módszert és kapszulát hirdettek a nevével és képmásával visszaélve.

Karikó Katalin a közleményben kifejtette, az álhírgyártók és a csaláson alapuló szövegek, hamis fotók terjesztői megsértik polgári és személyiségi jogait. Ezek a médiamegjelenések visszaélnek személyes adataival, és tisztességtelenek, mert megtévesztik azokat az embereket, akik a betegségük miatt fogékonyak minden információra, különösen azokra, amelyekről azt állítják, hogy tőle származnak.

Fokozott óvatossággal tájékozódj!

A kutató a médiafogyasztó emberek figyelmébe ajánlotta a „fake news”, vagyis a „kamu hírek” terjedése ellen küzdő nyelvészek javaslatát: mindig fokozott óvatossággal, körültekintően olvassanak és tájékozódjanak, mert az álhírekben el vannak rejtve olyan megfogalmazások, kifejezések, amelyek az állítások valótlanságára utalnak.

Karikó Katalin reményét fejezte ki, hogy az illetékes szerkesztőségek, hivatalok és hatóságok haladéktalanul megteszik a szükséges lépéseket, azaz megtisztítják közösségi és egyéb médiafelületeiket a hamis hírektől, álinterjúktól.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.