Tényleg segíthet a migrén piercing a fájdalom enyhítésében?

Miért fontos a migrén kivizsgálása, illetve segíthetnek-e az olyan eszközök, mint például a migrén piercing? Szakember ad választ a kérdésre.

Aki krónikus migrénnel küzd, szinte mindennel hajlandó megpróbálkozni, amitől a panaszok enyhülését reméli. Így jutnak el néhányan a migrén piercingig, amelyről dr. Para Szabolcs, a Neurológiai Központ neurológusa mondta el a szakmai állásfoglalást és a véleményét.

Miért fontos a migrén kivizsgálása?

A fejfájás okainak felderítése során a betegek első körben rendszerint neurológushoz fordulnak, aki a panaszok függvényében további kivizsgálást javasolhat, akár belgyógyászati, akár szemészeti, fogászati téren és bizonyos esetekben képalkotó vizsgálat (CT, MR, érvizsgálat) elvégzése is szükséges lehet. A migrénes fejfájás kivizsgálása és kezelése mindenképpen orvosi feladat, már csak azért is, mert a nem megfelelő indikációval beszedett, jelentős mennyiségű fájdalomcsillapító további fejfájást generálhat, vagyis a kezelési mód lesz a kiváltó ok is egyben – hangsúlyozza dr. Para Szabolcs.

fejfájás
Aki krónikus migrénnel küzd, szinte mindennel hajlandó megpróbálkozni, amitől a panaszok enyhülését reméli. Fotó: Getty Images

Általában a rohamok súlyossága és gyakorisága határozza meg, milyen gyógyszert javasolnak a neurológus szerint. Vannak azonban általános szabályok, amelyek minden migrénes rohamnál igazak. Minél hamarabb, megfelelő gyógyszermennyiséget a megfelelő formában kell alkalmazni, az orvos utasításainak megfelelően. Ugyanakkor tudni kell, hogy specifikus rohamgyógyszert havi 10 alkalomnál többször nem ajánlott bevenni és szintén nem ajánlottak a kábító fájdalomcsillapítók sem. Létezik megelőző kezelés is, az úgynevezett profilaxis, ami akkor javasolt, ha havi 4-5 alkalomnál gyakoribb, vagy hosszan tartó, az alkalmazott kezelésre nem reagáló fejfájások jelentkeznek. Ilyen esetben a betegnek folyamatosan kell szedni egy gyógyszert, azért, hogy ne alakuljon ki akár minden másnap a migrén. Ide tartozó szerek például bizonyos antidepresszánsok, epilepszia ellenes gyógyszerek, bétablokkolók– csakis megfelelő orvosi felügyelet mellett.

Ugyancsak beválhat krónikus migrén ellen a Botox-terápia. A Botox-injekciókat a fej és a nyak területére injektáljuk, hogy a benne található exotoxin nevű anyag csökkentse azt a feszültséget, görcsösséget az adott izmokban, ami kiváltója lehet a migrénes rohamoknak. A kúraszerűen alkalmazott Botox-terápia már 10-14 napon után hatékony lehet, és ha 3 havonta megismételjük a kezelést, akár tartósan is meg lehet szabadulni a rettenetes migrénes fejfájástól. 

Milyen más módszerekkel próbálkoznak a migrénesek?

Egy 2002-es felmérés szerint a fejfájós páciensek 85%-a alkalmazott már valamilyen alternatív terápiát, és 60%-uk hatékonynak is érezte azt. Az American Headache Society és egy másik szervezet a Petasites hybridus (acsalapu) nevű gyógynövénnyel kapcsolatban fogadta el azokat a kutatásokat, amelyek szerint csökkenti a migrénes rohamok gyakoriságát és súlyosságát. (Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy alkalmazáskor rendszeresen ellenőrizni kell a májenzimek szintjét.) Kevésbé erős bizonyítékok támasztják alá néhány további étrend kiegészítő hatásosságát, de van, akinél beválik a magnézium, a B2 vitamin, a Q10 koenzim és a melatonin. Ugyancsak ebbe a kategóriába tartozik a masszázs, a jóga, az akupresszúra és az akupunktúra is.

Mi a helyzet a migrén piercinggel?

Manapság egyik legelterjedtebb alternatív gyógymód a migrén piercing, ami egy speciális fülpiercing. Ezt a kis gyűrűt a fülkagyló porcos ívének átlyukasztásával helyezik fel, azzal a céllal, hogy az csökkentse a migrénes rohamok gyakoriságát. Dr. Para Szabolcs, a Neurológiai Központ neurológusa szerint azonban ez az alternatíva legfeljebb csak kiegészítő gyógymódként alkalmazható.

"A saját praxisomban is találkoztam már sok beteggel, aki migrén piercinget viselt, és a beszámolóik vegyesek voltak. Voltak, akik semmiféle változást nem tapasztaltak, mások úgy érezték, kevesebb roham jelentkezett náluk, bár amikor a konkrét számokról beszéltek, nem feltétlenül ez derült ki. Én személy szerint nem ellenzem, hogy a páciens alternatív gyógymódokat alkalmazzon, még akkor sem, ha csupán a placebo hatás segít neki valójában. Amit azonban tudni kell, hogy a migrén piercing hatásosságát semmiféle tudományos bizonyíték nem támasztja alá, az Amerikai Migrén Társaság például egyáltalán nem is ajánlja, elsősorban a placebo hatás és a fertőzésveszély miatt. A neurológiában, mint minden orvosi területen, kizárólag megfelelő kutatási eredményekre, bizonyítékokra alapuló eljárásokat alkalmazunk, így én magam az olyan „kiegészítő kezeléseket” ajánlom az orvosi kezelés mellett, mint a rendszeres testmozgás, a szabad levegő, a megfelelő stresszoldás és a kiegyensúlyozott étkezés" -hangsúlyozta a neurológus.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.