Beperli a Bayer a Sandozt egyik fogamzásgátló gyógyszere miatt

Egyik orális fogamzásgátlója miatt perli a Bayer gyógyszergyár a Novartis tulajdonát képező Sandozt. Utóbbi cég ugyanis az Egyesült Államokban a szóban forgó gyógyszer generikus változatának forgalombahozatali engedélyezését kéri az Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hivataltól (FDA). A Sandoz állításai szerint a német gyógyszervállalat szabadalma már nem érvényes, míg a leverkuseniek ennek ellenkezőjét igyekeznek bebizonyítani, amelynek folyományaként Las Vegasban és Denverben is bíróság elé viszik az ügyet. A tárgyalás a két említett város valamelyikében zajlik majd, ahol a Bayer a generikum piacra kerülésének megtagadását kéri majd, egészen a termékre vonatkozó oltalmi időszak 2014-ben esedékes lejártáig.

Az ügy előzményét képezi, hogy egy New Jersey-i bíróság ez év márciusában már érvénytelennek nyilvánította a Bayer egyik fogamzásgátló készítményére vonatkozó szabadalmát. Az érintett készítmény ugyanazokat a hatóanyagokat tartalmazza, mint az, amelyik miatt a Bayer a Sandoz elleni pert elindította. Ennek folyományaként a német gyógyszergyár júniusban kénytelen volt szerződést kötni a Barr Pharmaceuticals vállalattal, hogy vállalja utóbbi cég ellátását a per tárgyát képező termék generikus, de engedélyezett változatával. Az ítéletet a Bayer azóta is támadja.

A szóban forgó fogamzásgátló gyógyszercsoport második negyedéves forgalma egyébként 22%-os növekedést produkálva 305 millió euróra rúgott.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Foglalj orvost!
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
-1, +6 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban pénteken délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég, a keleti és északkeleti tájakat leszámítva többfelé lehet csapadék.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag