A vékonyakat jobban fenyegeti a női betegség

A Human Reproduction című lap hasábjain megjelent tanulmányban arról számoltak be a szakemberek, hogy a vékonyabb testalkatú nőknél nagyobb az esélye az endometriózis kialakulásának, mint azoknál, akik súlyosan elhízottak.

A vizsgálat során a szakemberek 116 430, 25 és 42 év közötti nőt kísértek figyelemmel, akik közül a kutatás 20 éve során 5504 személynél diagnosztizáltak endometriózist. Valmemennyiüknél felállították a kórtörténetet, kétévente megmérték súlyukat és magasságukat, valamint azt is rögzítették, ki milyen testtömeg-indexű volt 18 éves korában.

Az eredmények alapján arra derült fény, hogy a kórosan kövér nők esetében az endometriózis esélye 39 százalékkal alacsonyabb volt, mint a vékonyaknál, sőt a 18 éves kori testtömeg-index figyelembe vételével ez az arány még magasabb, 41 százalék volt.

Hogy vajon a nőgyógyászati betegség kialakulása és a testtömeg között miért áll fenn ilyen összefüggés, arra egyelőre nem találtak választ a kutatók, ám azt feltételezik, hogy a fiatalkori testtömeg-index kihat a későbbi egészségi állapotra, így például a policisztás petefészek szindróma (PCOS) is gyakoribb a túlsúlyosak körében, ami viszont olyan hatással van mind a menstruációs ciklusra, mind a hormonokra, ami az endometriózis kialakulását csökkenti.

A kutatást vezető Divya Shah, az Iowa Egyetem munkatársa hangsúlyozta, hogy gyerek-, tizenéves, valamint felnőttkorban is nagyon fontos az egészséges testsúly megőrzése, ezért semmiképpen sem szabad a mostani kutatás eredményeit úgy értelmezni, hogy az elhízás bármiféle egészségügyi előnnyel járna. Sokkal inkább arról van szó, hogy a meddőség - ami nagyobb arányban érinti a túlsúlyos nőket - valamiképpen csökkenti az endometriózis kockázatát. A mostani információ, miszerint a vékonyabb nőknél nagyobb az endometriózis esélye, inkább az orvosok számára hasznos a diagnózis felállítása során.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

5 tipp, hogy könnyebb legyen az életed allergiásként (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +8 °C

A nappali gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütésre számíthatunk, azonban a nap második felében az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak. Legfeljebb néhány helyen -főleg a Salgótarján-Nagykanizsa vonal mentén - fordulhat elő futó zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 10 és 16 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontok nem okoznak ezen a napon kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra